A cikksorozatban a sportvilág egyik legősibb rivalizálásának történetét mutatjuk be. A hatodik részben egy hihetetlen fordításról és egy 86 éve húzódó átok megtöréséről lesz szó.

Amikor napvilágot látott a 2021-es meccsnaptár, két dologban voltunk biztosak a podcast kapcsán: a június 2.-i Lou Gehrig Napról lehetőségeinkhez mérten egy külön adásban emlékezünk meg, és hogy az év első New York Yankees - Boston Red Sox szériájára időzítjük a rivalizálás történetének feldolgozását. DS! barátommal (Jenkik Háza blog) felosztottuk egymás között a több, mint 100 évet felölelő történetet és a podcast 38. részétől kezdve, végül kisebb megszakítással, 7 részletben mutatjuk be a sportvilág leghíresebb versengését. 

A történet egy részét DS!, más részét én szedtem össze, igazi közös munkáról van szó és úgy döntöttünk, hogy mindkettőnk blogján közzé tesszük majd a hosszúra nyúlt anyagot. A podcastban Mike-kal kiegészülve, beszélgetős formában rágtuk át magunkat a tömény történelmen, de írásban is szeretnénk eljuttatni a sztorikat az érdeklődők részére.

Babe Ruth, Ted Williams, Joe DiMaggio, Carl Yastrzemski, Bucky Fuckin' Dent, Derek Jeter, David Ortiz, Aaron Boone, Pedro Martinez, Curt Schilling...napokig lehetne sorolni az egymás elleni meccseken és az egész MLB-ben legendává váló játékosokat.

A hatodik epizódban elérkezünk 2004-hez, a Boston Red Sox történelmi fordításához, Bambino Átkának megtöréséhez, valamint egy új bostoni sikerkorszak hajnalához. 

A rivalizálás történetét bemutató előző öt rész az alábbi linkekre kattintva érhető el:

I. rész - A megalakulás, a bostoni, majd New York-i aranykorszak és Bambino Átka

II. rész - Joe DiMaggio és Ted Williams, valamint a Yankees dominanciája

III. rész - A rivalizálás elmérgesedése, az 1970-es évek

IV. rész - A két rivális legsikertelenebb időszaka, az 1980-as évek és a '90-es évek eleje

V. rész - Az új Yankees Dinasztia és Aaron Boone bombája 2003-ban

Az Alex Rodriguez-csere

A 2003-as fájó ALCS vereség után a Red Sox vezetősége igyekezett megerősíteni a csapatot, és nem másra vetették ki a hálójukat, mint az akkor már többszörös All-Star és friss MVP Alex Rodriguez-re, a Texas Rangers shortstop-jára. Cserébe Manny Ramírez és az akkor még csak ígéretes tehetségnek számító Jon Lester kerültek volna Texasba, ám A-Rod szerződését át szerette volna strukturálni a BoSox (amibe egyébként a játékos is belement volna), így viszont némileg csökkent volna a fizetése, ami a játékos-szakszervezetnek nem igazán tetszett. A-Rod engedett a nyomásnak, a szakszervezet megfúrta a cserét, ráadásul Aaron Boone egy kosárlabda meccsen súlyos térdsérülést szenvedett, így a Yankees-nél hirtelen üres lett a hármas védő posztja.

Hiába ölt bele hónapokat a Red Sox, hogy A-Rod hozzájuk kerüljön, végül mégis New Yorkban kötött ki, ráadásul beleegyezett abba is, hogy ő játsszon hármas védőt, míg Derek Jeter maradt shortstop.

Ekkor egyébként még 179 millió dollár juttatás volt hátra Rodriguez szerződéséből, amit évente 4 millió dollárral csökkentett volna, cserébe a Red Sox 2005-től kezdve minden évben biztosította volna számára a szerződésből való kilépés lehetőségét. A BoSox sztár shortstop-ja, Nomar Garciaparra a Chicago White Sox-ba került volna Magglio Ordonez-ért cserébe, és szóban már mindenben megegyeztek a felek, ám a szakszervezet nem akart precedenst teremteni, így ezek az üzletek végül nem jöttek össze.

Ám 2004. január 16-án az egy évvel korábban még hősként ünnepelt Boone elszakította a térdszalagjait, A-Rod pedig egy hónappal később már Brian Cashman mellett mosolygott egy Yankees mezzel a kezében. A Rangers Alfonso Soriano-t és Joaquin Arias-t kapta meg cserébe, valamint A-Rod mellé küldtek még 60 millió dollárt is, hogy ezzel enyhítsék a Yankees terheit.

Érdekesség egyébként, hogy Boone szerződése tiltotta számára, hogy kosarazzon, így nem csoda, hogy a jelenlegi Yankees-edzőt az eset után el is küldték a csapattól.

A Red Sox tehát ismét hoppon maradt, ám a 2003-as World Series utáni holtszezonban mégis végrehajtottak egy fontos igazolást: megszerezték a kezdődobó Curt Schilling-et az Arizona Diamondbacks-ből. Ő pedig, 2001-ben még a D'backs tagjaként, egyszer már legyőzte a Yankees-t a bajnoki döntőben.

A BoSox-nak pont ilyen játékosokra volt szüksége, hogy végre valahára megtörjék a 86 éve húzódó átkot.

A 2004-es alapszakasz

Az előző évi főcsoport-döntő után elég hamar, már 2004 áprilisában újra találkoztak a felek és rögtön egy négy-, illetve három meccses szériára is sor került; a hét meccsből hatot a Red Sox nyert, közte egy 12 inning-es idegőrlő csatát (3-2 lett annak a mérkőzésnek a vége). Ám hiába a jó kezdés, a Boston nem tudta tartani a jó formát, a nyárra már 8 meccs hátrányba kerültek a jenkikkel szemben, viszont június végén, illetve július közepén ismét két szériát játszott egymással a két csapat, amelyen máig emlékezetes dolgok történtek.

Az első hárommeccses szériát söpörte a Yanks (11-3, 4-2, 5-4), ám a július 1-jén lejátszott utolsó mérkőzés 13 játékrészig húzódott el.

A Yankees hamar 3-0-ás vezetésre tett szert Pedro Martinez-zel szemben – Tony Clark ütött kétpontos-, Jorge Posada szóló homért -, ám a BoSox a hetedikre kiegyenlítette az állást. Az eredmény sokáig nem is változott, a 12. játékrészben viszont, 2 out-nál, a bostoniaknak futója volt hármason és kettesen is, amikor Trot Nixon balra küldött egy labdát, amit Derek Jeter futott be full gázzal, elkapta, ám a lelátó előtt már nem tudott lefékezni, így teljes sebességgel zuhant be a nézők közé. A Yankees Kapitánya nem sokkal később lehorzsolt, vérző arccal emelkedett ki a tömegből, és bár csapatát megmentette a bekapott pontoktól, az eset után természetesen le kellett cserélni. A 13. játékrész tetején viszont Manny Ramírez megütötte második hazafutását is a meccsen, a jenkik viszont, fordulás után, két pontot pakoltak fel az eredményjelzőre – Ruben Sierra ütött szimplát, Miguel Cairo duplát, majd Jack Flaherty segítette be a győztes run-t egy RBI-szimplával.

Ezzel söpört a Yankees és továbbra is nyolc meccsel állt a Red Sox előtt a tabellán.

De nem kellett sokat várni a következő összecsapásra, ugyanis 2004. július 23-án érkezett meg Bostonba az Evil Empire, ahol az első meccset egy 9. játékrészben szerzett ponttal megnyerték, ám a maradék két mérkőzésen a hazai Red Sox győzedelmeskedett.

Július 24-én aztán kicsit kiengedték a felek az addig felgyülemlett feszültséget.

3-0-s Yankees vezetésnél Bronson Arroyo dobta meg A-Rod-ot, aki hangot is adott nemtetszésének és előbb a dobóval, majd az őt védő catcher-rel, Jason Varitek-kel keveredett szócsatába és egyben dulakodásba. A kispadok és a bullpen-ek is egyből kiürültek, csattantak a pofonok, ám a 9. alján mégis a Yankees vezetett 10-8-ra. Egy Kevin Millar RBI-szimplával és egy Bill Mueller walkoff kétpontos home run-nal viszont fordított a BoSox és sokan ezt a pillanatot tartják a rivalizálás fordulópontjának is.

Theo Epstein, a Red Sox GM-je talán a győzelmeken is felbuzdulva aktív volt a nyári cserehatáridő előtt, megszerezte pl. a Los Angeles Dodgers középkülsősét (és jelenlegi edzőjét) Dave Roberts-et, aki később elengedhetetlen érdemeket szerzett a történelem folyamának megváltoztatásában.

Összességében a Red Sox nyerte a season series-t 11-8-ra, ám a jenkik így is 3 meccsel a BoSox előtt végeztek az AL keleti csoportjának élén. A Divison Series-t mindkét gárda sikerrel vette, a Yankees a Twins-t verte 3-1-re, míg a Red Sox az (akkor még) Anaheim Angels-t söpörte, így ismét a Championship Series-ben talákoztak a felek...

2004 ALCS - Az átok megtörik

...ahol a 2003-as izgalmakhoz hasonlót várt mindenki, ám a Yankees hamar lehűtötte a kedélyeket, mivel a négy győzelemig tartó párharc első három meccsét megnyerte (10-7, 3-1, 19-8), ráadásul a harmadik összecsapáson kiosztott KO-ra Bostonban került sor, csak hogy még jobban megforgassák a tőrt a Red Sox szurkolók szívében.

Az első ütközeten az előző körben bokasérülést szenvedő Curt Schilling-en lépett túl a Yanks, a másodikon pedig Pedro Martinez volt az áldozat. A harmadik mérkőzésen ráadásul hiába fordított a Red Sox 3-0-ról 4-3-ra a második inning-ben, a következő három játékrészben összesen 10 pontot szerzett a Yankees, így igazi mészárlás lett a meccs vége. A bostoni szurkolók már ekkor temették a csapatukat, ráadásul a 4. mérkőzés utolsó játékrészében is vezetett a Yankees (4-3-ra) és a valaha volt legjobb closer, Mariano Rivera a nyolcadik után a kilencedik játékrészt (és ezzel a szériagyőzelmet) is készült lehozni csapatának.

De egy pillanatra ugorjunk vissza a 4. mérkőzést megelőző órákra.

Annak ellenére, hogy a kiesés szélére sodródtak, hogy Bambino Átkának terhe nyomta vállukat, és hogy az MLB-ben korábban sosem volt példa 3-0-ról történő fordításra (addig az NHL-ben is csak kétszer, az összes többi major ligában pedig egyszer sem), a Red Sox játékosai meglepően vidámak voltak a sorsdöntő összecsapás előtt. 

A GM, Theo Epstein úgy írta le a hangulatot, hogy "előző este megaláztak minket (utalva a 19-8-as vereségre), ezért úgy voltak a játékosok vele, mi rosszabb jöhet ennél?" Az egyes védő, Kevin Millar volt az egyik fővezér; a játékos a "Ne hagyjátok, hogy egyet nyerjünk ma (Don't let us win tonight!)"-mantrával járta körbe az öltözőt és minden csapattársa figyelmét felhívta arra, hogy ha a Game 4-et nyerik, akkor az 5. és 6. meccseken Pedro Martinez és Curt Schilling állnak majd dobódombra, akik mögött minden esélyük meg lesz a győzelemre, valamint a széria kiegyenlítésére. És akkor, egy esetleges 7. meccsen a Yankees játékosainál is tele lesz a nadrág.

Millar véleménye szerint semmiféle nyomás nem nehezedett rájuk a 4. mérkőzés előtt, hiszen mindenki a vereségüket várta, így nyugodtan, sőt, vidáman készülhettek a kezdésre. Ebben partnere volt az outfielder Johnny Damon is, akinek a nevéhez, többek között, a 2004-es csapat becenevének kitalálása, "Az Idióták", köthető.

És ha a becenév mögé nézünk, szintén láthatjuk, miért nem pánikoltak a BoSox játékosai egy ekkora súlyú mérkőzés előtt. Damon elmondása szerint ugyanis a csapattagokat egyáltalán nem érdekelte a megelőző 86 év sikertelensége, és minek is izgatták volna magukat, hiszen nagyrészt életben sem voltak, mióta az átok tartott, így tulajdonképpen semmi közük nem is volt ahhoz. Ráadásul alapból mindenki laza srácnak számított, nem nagyon idegeskedtek dolgokon, és a kinézetükkel is igyekeztek azt sugallni, bármit megtehetnek.

Ha összehasonlítjuk, hogy a szigorú megjelenési szabályokat előíró Yankees frissen borotválkozott játékosai és a Red Sox néhány, ősemberre hajazó spílerének fizimiskája (lásd pl. Damon a fenti képen) között mekkora különbség volt, egy újabb, érdekes ellentétet fedezhetünk fel ebben a remek rivalizálásban.

---

Így indultak hát neki a csapatok a negyedik mérkőzésnek, ahol Alex Rodriguez kétpontos hazafutásával a Yankees szerzett előnyt a 3. játékrész tetején, de két inning-gel később fordítani tudott a hazai Red Sox két RBI-szimplának köszönhetően (közte David Ortiz két run-t eredményező ütésével). Ám a Yanks azonnal válaszolt, a 6. tetején szerzett két ponttal 4-3-as vezetéshez jutottak, amelyet, mint feljebb említettem, egészen az utolsó játékrészig őriztek, amikor is Rivera és Millar (ki más) néztek farkasszemet egymással.

A megelőző rájátszás mérkőzések során Mo Rivera 6-ból 6 mentési szituációt megoldott a BoSox ellen, ám ezen a hűvös estén Millar-nak sikerült egy sétát kiharcolnia a záródobó ellen. Ekkor Dave Roberts érkezett futni Millar helyére, és az egész világ tudta, hogy Roberts-nek egyetlen feladata van: az élete árán is ellopni a kettes bázist, és ezzel pontszerző pozícióba kerülni. Rivera többször is kidobott egyes bázisra, hogy kontroll alatt tartsa a futót, ám amint az első dobását eleresztette a home plate felé, Roberts ellopta a kettest, ahonnan Bill Mueller hozta haza, kiegyenlítve az állást.

Sőt, a hazaiak akár már itt lezárhatták volna a mérkőzést, hiszen négy ütővel később, két kiesőnél, tele bázisok várták Ortiz-t, de Big Papi ekkor (még) nem tudta behozni a győztes pontot csapatának, így jöhettek az extra játékrészek. 

A 11. innig-ben mindkét csapat pontot szerezhetett volna, de egyiküknek sem jött össze az áttörés, ám a 12. játékrészben jött Ortiz és öt órányi idegtépő küzdelem után egy Paul Quantrill-ról ütött kétpontos walkoff hazafutással még (legalább) egy napig életben tartotta csapata reményeit.

A széria következő két mérkőzésén aztán beigazolódott Millar jóslata: Pedro és Schilling összesen hat ponton tartotta az addig lehengerlő Yankees-ütősort, így a Red Sox-nak sikerült kiegyenlítenie a szériát. Persze az 5. és 6. meccsek sem szűkölködtek izgalmas pillanatokban.

Az 5. összecsapáson Pedro Martinez és Mike Mussina csatáztak, a Red Sox pedig hamar 2-1-es előnyre tett szert, amit Pedro egészen a hatodikig őrzött, ám ekkor Derek Jeter ütött 3 pontos duplát, amivel már a Yankees vezetett, 4-2-re. A New York-i bullpen azonban nem tudta tartani az eredményt: a nyolcadikban Big Papi szóló hazafutásával előbb zárkózott a BoSox, majd a Millar helyett ismét futni beálló Roberts jelentette az egyenlítő pontot – Varitek ütött sac fly-t Riveráról. A kilencedikben majdnem vezetést szerzett a Yankees, de Tony Clark ütése átpattant a kerítés felett (ground rule double), így Ruben Sierra kénytelen volt megállni hármason, ahonnan nem tudták behozni a társak.

A küzdelem a 14. inning-ig folytatódott, a hosszabbítás során hol itt, hol ott került pontszerző pozícióba egy futó, de a döntetlen állás csak nem akart változni. A 14. alján azonban ismét Big Papi öltötte magára a hős jelmezét, és ezúttal egy RBI-szimplával hazahozva Johnny Damon-t, amellyel 3-2-re alakította az ALCS állását.

A következő napon (2004. október 19-én) megrendezett hatodik meccs a Véres Zokni Meccs néven vonult be a történelemkönyvekbe. Schilling és Jon Lieber csatájában utóbbit ütötték meg először, a Red Sox 4 pontot pakolt fel az eredményjelzőre a negyedik játékrészben – köztük volt Mark Bellhorn hárompontos hazafutása, amelyet a bírók először nem is home run-nak ítéltek meg, ám a Red Sox edzője, Terry Francona sikeresen reklamált, a visszajátszáson pedig látszott, hogy egy nézőről pattant vissza a labda a játéktérre.

Eközben a bokasérüléssel küszködő Schilling 7 inning alatt csak 1 pontot adott fel (Bernie Williams hazafutás), ám a fehér zoknija a végére teljesen átázott és vörös volt a vértől. Érdekes mód a Yankees játékosai egyszer sem próbáltak meg bunt-olni, hogy ezzel teszteljék a láthatóan fájdalmakkal küszködő Schilling-et.

A nyolcadikban Jeter RBI-szimplájával közelebb jött a Yankees (4-2 a Red Sox-nak), majd A-Rod ütötte vissza a labdát cimborájához, Arroyo-hoz, aki odaszaladt a vonalhoz megérinteni Rodriguez-t, ő viszont kiütötte a labdát a dobó kesztyűjéből, aminek köszönhetően Jeter körbeért.

A bírók hosszas tanácskozás után akadályozást ítéltek, A-Rod kiesett, Jeter-t pedig visszaparancsolták egyesre. A Bronx-i nézők az ítélettől teljesen elveszítették a kontrollt, labdákat és szemetet dobáltak a pályára, de A-Rod és Torre is hevesen reklamáltak, Terry Francona pedig lehívta csapatát a pályáról. A kilencedikben aztán ismét meg kellett állítani a játékot, amikor Orlando Cabrerát safe-nek ítélték meg egyesen, így a Yankees elesett egy duplajátéktól. A szurkolók ismét felháborodtak, bedobáltak mindent, ami a kezük ügyébe került, így hát a pályát rendőrök lepték el és sorfalat álltak az egyes és hármas bázisok környékén. Az inning szünetében aztán levonultak, de a Yankees nem tudott fordítani, egyenlített a Red Sox.

Innen pedig már borítékolható volt a semmihez sem fogható fordítás, a hetedik meccsen nagyon sima 10-3-as győzelmet aratott a Red Sox. David Ortiz ismét ütött egy hazafutást, Johnny Damon kettőt, de Mark Bellhorn is feliratkozott egy homérral a lőlapra. A Yankees nem tudott mit kezdeni az ellenfele dobóival, mindössze 5 bázisütésre futotta tőlük, de ahogy haladt előre a mérkőzés, a hazai szurkolók is feladták és sokan hazamentek, így a végére kisebb Red Sox népünnepély alakult ki a Bronxban; a rivalizálásban fordulópont érkezett el.

A Red Sox csodát tett, ám az átok még nem tört meg teljesen, hiszen ahhoz a World Series-t is meg kellett nyerniük. Ez végül nagyon simán sikerült is nekik, 4-0-ra verték el a St. Louis Cardinals-t, 86 év után újabb bajnoki címet szerezve.

És hogy még minek volt köszönhető ez a páratlan bajnoki cím?

Az Idióták az ALCS 6. meccsétől kezdve új szokást találtak maguknak; minden hátralévő rájátszás mérkőzés előtt lehúztak egy feles Jack Daniels-t. A "tradició" onnan indult, hogy Millar az ALCS Game 6 előtt nem nagyon akart a pályán ütőedzést végezni, lévén hideg is volt, valamint a Yankee Stadium-ban a vendégjátékosok, batting practice közben zene helyett mindig valamilyen Yankees-hőstett dokumentumfilmjét élvezhették a kivetítőn. Ezt a vendégszeretetet viszont nem kívánta élvezni az élete fordítására készülődő BoSox, így inkább a benti ütőketrecbe indultak, csak Millar útközben észrevett egy üveg whiskey-t és mi baj lehet felkiáltással húzott is belőle. A dolog gyorsan szokássá vált és egészen a bajnoki címig repítette a bostoniakat.

Az átok megtörése után

A 2004-es bajnoki cím felszakította a gátakat a bostoniakban, de a Yankees szurkolók sem akartak adósak maradni. Az egymás elleni meccseken ’1918-2004-2090’ és ’Induljon az új átok, 2090!’ feliratú molinókat feszítettek ki, miközben a Red Sox játékosok természetesen egy Yankees elleni mérkőzés előtt vehették át a bajnoki gyűrűket; ráadásul a bostoni szurkolók gúnyosan, felállva, tapssal köszöntötték Mariano Rivera-t is. Mo egyébként ezen jót nevetett és megemelte a sapkáját a nézők előtt, de a Yankees játékosok is megtapsolták a gyűrűket átvevő ellenfelet.

A 2005-ös szezonban ugyanolyan, 95-67-es mérleggel végeztek a csapatok, az AL East koronája viszont így is a Yankees-hez került, lévén abban az évben 19 egymás elleni meccsből 10-et ők nyertek meg. A playoff viszont egyik csapatnak sem sikerült túl jól, a Chicago White Sox söpörte a Bostont, míg a Yankees 3-2-re maradt alul az Angels-szel szemben.

A szurkálódás a holtszezonban is folytatódott, előbb a Red Sox szerezte meg a 2003-as World Series egyik hősét, Josh Beckett-et, majd a Yankees szerződtette Johnny Damon-t, aki teljes átalakuláson ment keresztül, a Yankees haj- és arcszőrzet szabályainak megfelelően megszabadult hosszú hajától és szakállától is. 2006. május 1-jén, jenkiként történő első bostoni látogatásakor természetesen hangosan kifütyülték, valamint a nézők papírpénzt szórtak a pályára, jelezve Damon-nak, hogy miért cserébe adta el a lelkét.

A 2006-os alapszakasz során a Yankees söpört egy ötmeccses szériát a Fenway-en, többek között ez is hozzájárult ahhoz, hogy 11 meccsel végezzenek a Red Sox előtt a tabellán, de az ALDS-nél nem sikerült ekkor sem tovább jutniuk, ezúttal a Detroit Tigers ütötte ki őket; a Red Sox pedig nem jutott rájátszásba.

2007 azonban ismét a bostoniak éve volt, a szezon végén újabb bajnoki címet ünnepelhettek és ismét söpréssel tették saját fejükre a koronát (4-0 a Colorado Rockies ellen), illetve az alapszakasz során, 1995 után először, az AL East-et is sikerült megnyerniük. A szezon során söpörtek egy hárommeccses szériát a Yankees ellen a Fenway Parkban (erre utoljára 1990-ben volt példa), ráadásul az egyik mérkőzésen Manny Ramírez, J.D. Drew, Mike Lowell és Jason Varitek egymás után 4 hazafutást vágtak Chase Wright-ról.

Májusban aztán Roger Clemens is visszatért az MLB-be, de a Yankees mezét választotta a Red Sox helyett, és bár segített ledolgozni a jenkik hamar összeszedett nagy hátrányát és végül bejutottak a rájátszásba, a szezon végén mégis Bostonban lehettek boldogok a szurkolók. Valószínűleg még az sem érdekelte őket, hogy A-Rod pont az egyik World Series meccs közben jelentette be, hogy kilép a szerződéséből, ezzel természetesen magára irányítva a baseball-társadalom figyelmét.

2008 aztán a csoportrivális Tampa Bay Rays éve volt, ők nyerték a divíziót a BoSox előtt, a Yankees viszont, nagyon hosszú idő után először, nem jutott rájátszásba. De a Red Sox is hamar kiesett, az ALDS-ben az Angels verte őket 3-1-re, így nem csoda, hogy mindkét csapat komoly erősítéseket tervezett a holtszezonban.

A Yankees a rotációt tuningolta fel, CC Sabathia és AJ Burnett érkezett, míg a BoSox a kiválóan ütő és védekező egyes védőre, Mark Teixeira-ra vetette ki hálóját. A Yankees is ott ólálkodott Tex körül, de először csak azért, hogy felverje a játékos árát, ám végül az Evil Empire kihasználta hatalmát, ráígért a Red Sox-ra és megszerezte a játékost. A Boston Globe újságírója, Tony Masserotti úgy fogalmazott, hogy ez a hír felért egy tökön rúgással.

Tex, valamint az új dobók bajnoki címhez segítették a Yankees-t, de érdekesség, hogy az alapszakaszban a két csapat első 8 összecsapását a Red Sox nyerte meg. A végére aztán egyenlített a Yankees, 9-9 lett a season series, közte egy 20-11-es Yankees győzelemmel.

De ezen kívül is voltak említésre méltó pillanatok az évből:

• április 26-án Jacoby Ellsbury tele bázisok, két outnál lopta el a hazait, miközben Andy Pettitte dobáshoz készülődött;
• augusztus 7-én a Red Sox japán cseredobója, Junichi Tazawa a mérkőzés 14. játékrészében állt be 0-0-s állásnál – ez volt a dobó debütálása -, majd egy inning-gel később feladott egy kétpontos, walkoff hazafutást A-Rod-nak. Üdv a rivalizálásban! A mérkőzés egyébként több, mint 5 és fél óra hosszúra nyúlt…..azaz semmi meglepő nem történt, csak a szokásos Yankees-Red Sox csörtét láthatták a nézők.

A 2009-es rájátszásban végül nem találkoztak a felek, mert a Red Sox kiesett az ALDS-ben az Angels ellen, akiken keresztül a Yankees bejutott a Philadelphia Phillies elleni World Series-be. Az utolsó, hatodik meccsen pedig pont a korábbi nemezis, Pedro Martinez kezdett a Phillies-nél; a döntőt végül 4-2-re a New York-i csapat nyerte meg.

Innen folytatjuk a következő és egyben utolsó részben.

(A képek forrása: espn.com, marca.com, masslive.com, overthemonster.com)