Ráfordultunk az alapszakasz utolsó hónapjára, így itt az ideje megnézni, egyes divíziókban kik állnak rájátszást jelentő pozíciókban.

Chicago után induljunk el nyugatra és nézzük meg, mi a helyzet az American League West-ben. Abban a divízióban, ahol egy kivételtől eltekintve túl nagy meglepetésekkel nem találkoztunk eddig.

AL West

A csoportot az a Houston Astros vezeti az Oakland Athletics előtt, akiket előzetesen is a divízió favoritjának tekinthettünk; mindenki meglepődött volna, ha nem a ’Stros és az A’s versenyfutását látjuk az American League Nyugati csoportjának trónjáért.

A szezon kezdete előtt azért érezni lehetett a levegőben, hogy a 2017-es houstoni bajnokcsapat még megmaradt tagjainak ez lehet az utolsó tánca, hiszen Carlos Correa szerződése az év végén lejár és legutóbb nem álltak túl közel egymáshoz a felek álláspontjai a további folytatást illetően, ám az idei alapszakaszban bebizonyosodott, hogy ha lesz is átmeneti időszak a csapatnál, az nagyon rövid ideig fog tartani.

Ha egyáltalán lesz átmeneti időszak.

Mert azt eddig is tudtuk, hogy Yordan Álvarez és Kyle Tucker személyében igazi kincseket rejt a Minute Maid Park öltözője, mindketten megmutatták már, hogy kiváló képességű ütőjátékosok, ám ebben az évben igazi húzóemberré léptek előre. Álvarez .283/.346/.538 átlagokkal üt, vágott 28 hazafutást és szerzett 89 RBI-t, míg Tucker .281/.338/.522 átlagokat hoz 22 home run és 73 RBI mellett.

Az isolated power (ISO) mutatóban mindketten Top25-ök a ligában (Álvarez .255, Tucker .241), olyan játékosokat megelőzve, mint Freddie Freeman, Juan Soto, Trevor Story, Giancarlo Stanton, Nolan Arenado, José Abreu, J.D. Martinez, Pete Alonso, Mookie Betts vagy Aaron Judge.

Az ISO az ütőerő egyik fontos mérőszáma, amelynek számításakor csak az extra bázisütéseket, azaz csak a duplákat, triplákat és hazafutásokat veszik figyelembe. Kiszámítani egyszerű, a súlyozott ütőátlagból (SLG) ki kell vonni az ütőátlagot (AVG), így megkapjuk, hogy adott játékos mennyire képes használni ütőerejét.

Idén természetesen Shohei Ohtani áll a lista élén .361-es ISO-val.

A két 24 éves játékos még sokáig boldogíthatja a csapat szurkolóit, de az igazi meglepetést mégsem ők, hanem két újonc outfielder, Chas McCormick és Jake Meyers szolgáltatták. Mivel a saját nevelésű George Springer a télen a Toronto Blue Jays-hez távozott, az outfield közepén óriási űrt hagyott maga után, amit először Myles Straw próbált betölteni (a maga kategóriájában nagyon is elfogadható szinten), ám a cserehatáridő lejárta előtt a Cleveland Indians-ba cserélték.

Erre többek között azért volt lehetőség, mert McCormick a gyenge április után folyamatos fejlődést mutatott (május-júniusban .800 fölötti súlyozott ütőátlag), míg Meyers a Sugar Land Skeeters-ben, az Astros Triple-A csapatában mutatta meg, hogy kinőtte a kisligás szintet (68 meccsen 16 hazafutás és .343-as ütőátlag). Straw távozása meghozta neki is az áttörést, Meyers augusztus 1-jén mutatkozhatott be az MLB-ben és az azóta lejátszott 23 mérkőzésen sem állt le az ütéssel: .316/.338/.500 átlagok, 3 hazafutás, 16 RBI és persze .800 feletti OPS (bázisra kerülési átlag + súlyozott ütőátlag).

Utóbbi, azaz a .800 feletti OPS lehetne egyébként is a csapat mottója, hiszen a fiatalok mellett a „nagy öregek”, azaz José Altuve, Yuli Gurriel, Michael Brantley és Carlos Correa is e határ felett csapkodják a labdákat; Alex Bregman viszont épphogy, de alatta van. Ő nemrég tért vissza két hónapnyi sérültlistán töltött idő után, ezért kétségem sincs afelől, hogy hamarosan .800 fölé kerül. Az ellenfél dobóinak tehát nincs túl könnyű dolga, mikor át akarnak jutni az Astros-ütősoron, nem nagyon találunk könnyen kiejthető játékost a lineup-ban.

Gyakorlatilag elmondható, hogy a houstoni együttesé a liga legjobb támadóegysége:

• vezetik a ligát szerzett bázisütések számában (1214, második a Boston Red Sox 1170-nel);
• ők szerezték csapat szinten a legtöbb RBI-t (672) még úgy is, hogy csak 11. helyen állnak hazafutások tekintetében;
• elsők ütési átlagban, bázisra kerülési átlagban, harmadikok súlyozott ütőátlagban és természetesen elsők OPS-ben;
• másodikok meccsenkénti szerzett pontátlagban (5.34, az első a Tampa Bay Rays 5.36-tal).

De ami talán a legbeszédesebb, hogy ők gyűjtik a legkevesebb strikeout-ot az MLB-ben (mindenki legalább 1000 K-t benyelt már, de az Astros tartja magát 999-cel); az ütéshez állások csak 19.5 %-ában esnek ki három ütőhibával, ezzel egyedüliként 20 % alatt az egész ligában, ebben a statisztikai kategóriában.

Mindezt George Springer és nagyrészt Alex Bregman nélkül érték el, ám klasszis hármasuk visszatérésével most az esetleges tartalékokat is előszedhetik.

Ha a labda másik oldalára nézünk, ugyanezt a képet kapjuk. Justin Verlander hosszú sérülése miatt a kezdődobó-ötös is elveszítette legfontosabb emberét, ám a többiek közös erővel, néhány igen meglepő teljesítménnyel viszik előre a csapatot. Olyan kiemelkedő ásszal, mint Verlander, vagy Gerrit Cole most nem rendelkeznek, ám a rotáció tagjai közül egyedül Jake Odorizzi áll 4.00 feletti engedett pontátlaggal.  

Zack Greinke (3.66 ERA) és Lance McCullers Jr. (3.20 ERA) hozzák a megbízható számokat, bár előbbit azért rendesen megszórták hazafutásokkal (2019-ben 0.91 feladott home run 9 játékrészre vetítve, idén viszont 1.41), míg utóbbi kissé engedékenyen bánik a sétákkal (4.24 séta 9 inning alatt, amivel 10. az olyan kezdődobók között, akik minimum 90 játékrészt dobtak, de ötödik, ha 100 inning-re állítom a szűrőt). Az ERA tehát nem minden, de több kategóriában is Top10-es a houstoni dobóegység.

Ez nagyban köszönhető Framber Valdez-nek, aki sérülés miatt csak május végén tudta elkezdeni a szezont, azóta viszont, 17 start alatt csak egyszer adott fel 4-nél több pontot az ellenfeleknek. 2.91-es engedett pontátlagával az egység legacélosabb tagja, ám a legjobb sztorit mégis Luis Garcia szolgáltatta, aki a sérülések következtében áprilisban egyből a rotációban találta magát, és ha már ott volt, olyan teljesítményt tett le az asztalra, hogy nem nagyon lehet az ötösből kivenni. 23 start alatt csak kétszer csapták meg igazán, de akkor is 5-5 engedett pontot adott fel az ellenfélnek; úgy kellett egy ilyen, nem várt biztos pont az Astros-nak, mint egy falat kenyér.

Egyedül talán a bullpen volt az a csapategység, ami ráncfelvarrásra szorult, ezért július végén a vezetőség négy új kart is behúzott a piacról: a Straw-ért kapott Phil Maton mellett, jött Yimi Garcia a Miami Marlins-ból, valamint – némi meglepetésre – a csoportrivális Seattle Mariners-től megszerezték Kendall Graveman-t és Rafael Montero-t. Graveman kiváló szezont fut, a Mariners pedig harcban van a 2. wild card helyért, így talán kevesen gondolták, hogy pont divízión belül boltolják el záródobójukat, de végül betömték az így keletkezett lyukat és továbbra is hajtanak a rájátszásra.

Fentiek alapján pedig azt gondolhatnánk, hogy a ligaelső támadógépezet már majdnem bebiztosította a rájátszást, ám hiába a 78-54-es mutató, az Oakland Athletics csak 5 mérkőzésnyi hátrányban van a ’Stros-hoz képest, még úgy is, hogy az A’s júliusban negatív mérleget produkált (11-13), valamint augusztusban becsúszott nekik egy 4-, illetve 6 meccses vereségsorozat is.

Ám azóta hármat nyertek zsinórban, így 73-59-cel állnak, és az Astros-hoz hasonló számokat produkáló rotáció húzza magával az inkább a liga középmezőnyébe tartozó ütősort. Ám egy sajnálatos sérülés következtében elveszítették első számú dobójukat, Chris Bassitt-et, így az még kérdés, hogy az ő kiválása hosszabb távon hogyan hat majd a csapatra.

Mindenesetre, az alapszakaszból még hátralévő időszakban hatszor játszik egymás ellen a két csapat, az év utolsó szériáján (október 1-3.) is összecsapnak majd, így akár egészen az utolsó pillanatig kiélezett lehet a küzdelem. Az Astros még megy San Diegoba a Padres-hoz (3 meccs) és fogadja a Tampa Bay Rays-t (3 meccs) és a Seattle Mariners-t (3 meccs), a többi mérkőzésük 50 % alatt teljesítő csapatok ellen lesz, míg az A’s-re vár egy torontói túra (3 meccs), egy hazai White Sox elleni széria (3 meccs), valamint 7 mérkőzés a Mariners ellen.

Meglepetés lenne, ha az Astros végül nem húzná be a csoportot, az Athletics-nek viszont két irányba kell figyelnie: a csoportelsőséget sem engedték még el és a második wild card helytől is csak egy mérkőzés választja el őket. Közvetlen riválisaikkal (New York Yankees, Boston Red Sox) már nem játszanak, így a fókuszt a divízió ellenfelek elleni ütközetekre kell, hogy irányítsák.

Mivel a Mariners-nek még 10 meccse lesz a fenti két csapat ellen, akár a mérleg nyelvét is jelenthetik, miközben, meglepetésre, ők is versenyben vannak az utolsó rájátszást jelentő helyezésért.

Bár épp tegnap mértek demoralizáló vereséget az Astros-ra, a fennálló 7.5 meccses hátrányt aligha fogják tudni eltüntetni, miközben az Athletics-et is át kellene ugrani. De a 2. wild card hely csak 3.5 mérkőzésre van – ahol szintén az A’s áll köztük és a jelenleg még playoff résztvevőnek számító Boston Red Sox között.

De miért is meglepetés, hogy a Mariners-ről még mindig, mint rájátszás-várományos beszélhetünk?

Az várható volt, hogy lesznek jó periódusaik, hiszen egészen érdekes, szép jövő előtt álló keretet raktak össze a vezetők; a tavalyi Év Újonca Kyle Lewis-tól kezdve, a nagy dobótehetségnek tartott Justin Dunn-on és Justus Sheffield-en át, a jövő nagy sztárjának kikiáltott és a holtszezon egyik legfelkapottabb beszédtémáját szolgáltató Jarred Kelenic-ig.

Aztán jött a 2021-es szezon és Klye Lewis mindössze 36 mérkőzésen tudott pályára lépni sérülései miatt, Sheffield kimondottan gyenge teljesítményt nyújtott (és megsérült), Kelenic pedig, aki májusban nagy fanfárok közepette érkezett meg a ligába, annyira katasztrofális ütőteljesítményt nyújtott, hogy egy hónappal később vissza is küldték a kisligába. 42 ütéshez állásból 0 találatos sorozatát már csak akkor tudta megszakítani, amikor júliusban ismét visszakerült az MLB-be, de azóta sem sokkal jobb a helyzet, bár augusztusban már talán pislákolt valami fény az alagút végén (4 HR, 10 RBI a hónapban).

Egyedül Dunn-ra mondható, hogy meg tudott felelni az elvárásoknak, de június óta ő is sérültlistán csücsül.

Fenitek, és az elszenvedett két no-hitter fényében nem is meglepő, hogy a Mariners támadógépezete a liga egyik leggyengébbje, ők szerezték a legkevesebb bázisütést, ők ütnek a legalacsonyabb átlaggal, cserébe lengetnek, mintha nem lenne holnap (4. hely strikeout-ok számában), utolsó előttiek bázisra kerülési átlagban (OBP), de a legrosszabb öt csapat között vannak súlyozott ütőátlagban és OPS-ben is.

Hazafutásokat viszont tudnak ütni (ebben a mutatóban 13. helyezettek 166-tal), Kyle Seager (31 db) és Mitch Haniger (29 db) kiváló szezont produkálnak ebből a szempontból. Előbbi máshogy nem nagyon jut bázisra (.289 OBP), ám Haniger hosszú kihagyás után ott folytatta, ahol 2019-ben abbahagyta; továbbra is nagyon megbízható jobbkülsős (.250/.314/.471, 29 HR és 73 RBI).

Ty France még az, aki kiemelkedik a többiek közül, az ő 16.9 %-os strikeout-aránya a legalacsonyabb a csapatban, nem is csoda, hogy 36,2 %-kal tud bázisra kerülni. De jó fogásnak tűnik a houstoni riválistól megszerzett Abraham Toro is, aki kiválóan üt, mióta északnyugatra helyezte át székhelyét.

Úgy néz ki, J.P. Crawford is hosszú időre megoldja majd a shortstop pozíciót, Luis Torrens catcher posztja ellenére többször kijelölt ütőként kap szerepet (amire túl sok példát nem látunk az MLB-ben), és Jake Fraley-nek, valamint Shed Long Jr.-nak is voltak nagyon fontos, győzelmet jelentő ütéseik, de jelenleg mindketten sérültek.

Nagyon fontos, győzelmet jelentő pillanatokból egyébként sincs hiány Seattle-ben, lassan úgy tűnik, hogy minden hétre jut legalább kettő, 8. vagy 9. inning-ben megnyert, hátrányból megfordított mérkőzés. Azokon a meccseken, amelyek mindössze 1 pont különbséggel dőltek el, a Mariners kiváló, 27-16-os győzelem-vereség mutatóval rendelkezik, míg hosszabbításba torkolló 17 ütközetükből 12-őt nyertek meg.

A baseball-reference.com oldal szerint egyébként 60-72-vel kellene állniuk (Pythagorean Winning Percentage), amelyet leginkább a szerzett-elszenvedett pontok különbsége indokol (-57-tel áll a csapat, míg az Athletics +67-tel, az Astros +173-mal).

Ám mégis 71-62 a mutató, a szoros meccsek behúzása pedig két dolgot jelez:

1. A rotáció jól végzi a dolgát.
2. A bullpen idegei kötélből vannak.

A kezdőötösből a Koreából visszatért Chris Flexen a havi egy gyenge startja mellett megbízhatóan szállítja az inning-eket és a 4 alatti engedett pontátlagot, Yusei Kikuchi júniusban 23.2 játékrész alatt mindössze 5 run-t engedett az ellenfeleknek, Marco Gonzales augusztusban aggatta magára az ász jelmezt (40 ledobott inning, 1.58 ERA), míg az újonc Logan Gilbert június-júliusban ment nagyot (2.79 és 3.76 ERA), hogy aztán a legutóbbi három startján csúnyán elkapják (12.2 inning 19 feladott pont).

A cserék között az Astros-ba küldött Graveman vitte a prímet, 10 mentést húzott be még a Mariners színeiben, a helyére érkezett Diego Castillo viszont megsérült. De így sem kell félteni az egységet, Drew Steckenrider (1.84 ERA), Paul Sewald (2.53 ERA) és Casey Sadler (1.03 ERA) eddig állják a sarat.

Amire szükség is lesz, hiszen ha 5 hónap alatt nem táltosodott meg az ütősor, várhatóan az utolsó hónapban már nem is fognak, de személy szerint nagyon remélem, hogy szeptember első felében még tűz közelben tudnak maradni (lesz szériájuk az Astros és a Red Sox elleni is), mivel az azt jelentené, hogy az Athletics elleni 7 hátralevő mérkőzés igazi vérre menő csatákat hozhatna. És mivel a nyugati parton magyar idő szerint hajnali 4-kor kezdődnek a mérkőzések, pont akkor indulnának be az izgalmak, amikor idehaza felébredünk. A Mariners esetében úgyis elég a 7. játékrészben bekapcsolni a tv-t.

A csoport másik két csapata, a Los Angeles Angels és a Texas Rangers búcsút mondhat a rájátszásnak. Utóbbi esetében ebben semmi meglepő nincs, ám az Angyalok újabb olyan szezonon lesznek túl, ahol valószínűleg ők adják a liga MVP-jét, ám mégsem jutnak playoff-ba.

Mike Trout május 17. óta nem lépett pályára (lehet, hogy idén már nem is fog), Anthony Rendon júliusban dőlt ki egész évre, így hiába Shohei Ohtani szuperhősködése (ütésben 42 HR, 90 RBI, 22 SB, dobásban 3.00 ERA), az Angels-nek idén sem osztanak majd lapot a nagyok asztalánál. Ennek okait hosszasan lehetne elemezni, és leginkább dobóoldalon kell keresni, de ebbe most nem kezdek bele, majd talán egy külön bejegyzésben, miután Ohtani megkapta az AL MVP címet.

A statisztikai adatok a keddi mérkőzések utáni állapotokat mutatják.

(A képek forrása: sportingnews.com, climbingtalshill.com, cbssports.com, sports.yahoo.com)