A héten elkezdődött az MLB rájátszása, nézzük meg hát 5-5 pontban, hogy mely két csapat vette sikerrel a wild card kört és kik játszottak főszerepet ebben.
A móka október 5-én, kedden indult az ősi rivális Boston Red Sox és New York Yankees meccsével, majd másnap a fantasztikus szeptemberi sorozatot összehozó St. Louis Cardinals utazott a liga második legjobb mérlegével végzett csapatához, a Los Angeles Dodgers-hez.
American League Wild Card
Boston Red Sox - New York Yankees 6-2
- Hiába nyerte az alapszakaszban a két csapat utolsó hat összecsapásának mindegyikét a Yankees (az utolsó széria végső két meccsét drámai módon, pont a Fenway Parkban), a wild card mérkőzésen mégis a Red Sox nyert, méghozzá eléggé simán.
- Akárcsak az előbb említett szeptemberi hétvégén, most is Giancarlo Stanton lehetett volna a hős (3/4, R, HR, RBI, K), de két ütése is a Green Monster tetejéről pattant vissza a mezőnybe, így három helyett csak egy hazafutással zárt. Rajta kívül a Yankees ütősor 28 ütéshez állásból csak 3 találatot ért el, közte egy Anthony Rizzo szóló hazafutást.
- Ez leginkább a kiváló startot produkáló Nate Eovaldi-nak volt köszönhető, aki 5.1 inning alatt csak Rizzo homérját adta fel, kiosztott 8 K-t és végigdominálta a mérkőzést. A hatodikban, mikor Rizzo után Judge szimplát ütött, Alex Cora egyből lecserélte, amely mozzanat akár vissza is üthetett volna.
- Hiszen Stanton második falról levágódó ütése épp az Eovaldi helyett beálló Ryan Brasier-ről jött össze, a Yankees hármas coach, Phil Nevin pedig hazaküldte Judge-ot. Ám Kiké Hernández center field-ről tökéletes labdát küldött Xander Bogaerts-nak, aki szintén egy pontos dobással, tükörsimán ejtette ki a home-on Judge-ot. A meccs kimenetelét döntően befolyásoló védekezés volt ez.
- Bogaerts ezen kívül is főszereplővé lépett elő, már az elsőben kétpontos hazafutással köszönt be Gerrit Cole-nak, akiről Kyle Schwarber is vágott egy szóló homért a meccs folyamán. A Yankees ász nem tudott megfelelni a kihívásnak, nagyon gyenge 2 inning-re volt csak jó, amellyel folytatta a szeptemberben megkezdett gyenge sorozatát. A hazaiak ütősora hozta magát, Verdugo (2 találat, 3 RBI), Devers (2 séta), Bogaerts és Schwarber (az említett hazafutások) is nagy részt vállaltak a győzelemből.
National League Wild Card
Los Angeles Dodgers - St. Louis Cardinals 3-1
- A két veterán kezdődobó, Max Scherzer és Adam Wainwright, bár néha kissé meglepő módon vékony jégen táncoltak, de végül csak 1-1 pontot adtak fel az ellenfélnek. Mad Max rögtön az elsőben egy vad dobással segítette be Tommy Edman-t, de ezt követően kijött egy 'futók a sarkokon', egy 'futó kettesen' és a bullpen segítségével egy 'ember egyesen-kettesen, 1 out' szituációból is. Wainwright tovább húzta, mint kollégája (5.1 IP vs 4.1 IP), de a harmadikban egy nagyon necces helyzetet úszott meg: a Dodgers egy kiesőnél megtöltötte a bázisokat, de Trea Turner duplajátékba ütött. A negyedikben viszont már nem volt kegyelem, Justin Turner szóló hazafutással egyenlített.
- Az Év dobója-díj egyik várományosát, Scherzer-t csak 4.1 játékrészig hagyta fent Dave Roberts edző, bizalmát a cserékbe helyezte, akik nem vallottak szégyent. Joe Kelly az ötödiket hozta le - nagy nehezen - engedett pont nélkül, majd Brusdar Graterol, Blake Treinen és Corey Knebel juttatták el a labdát Kenley Jansen-hez, aki futóval kettesen osztott ki két nagy strikeout-ot az alapszakasz végét durván megtoló Paul Goldschmidt-nek és Tyler O’Neill-nek.
- De eleinte a Cardinals cseréi sem roggyantak meg a nyomás alatt; előbb Luis Garcia, utána Gio Gallegos hozta le nagyobb probléma nélkül a maga részét, az utolsó inning-ben pedig T.J. McFarland csinált meg két kiejtést, mielőtt sétáltatta Cody Bellinger-t. Érkezett a szezon második felében több mentést is elrontó Alex Reyes, akinek 4. dobását Chris Taylor kivágta a bal oldali lelátóra. Walkoff, Dodgers győzelem.
- A hazaiak ütősorának másik említésre méltó pontja a katasztrofális alapszakaszt produkáló Bellinger volt. Belli ütött egy szimplát, kétszer sétált (a másodikkal életben tartotta csapatát a 9. alján) és két bázist is ellopott, jelezvén, hogy a playoff teljesen más, mint a regular season. Egy magára találó Bellinger nagy segítség lenne az amúgy sem gyenge Dodgers ütősornak.
- A címvédő Dodgers és az idei év meglepetéscsapata, a San Francisco Giants az alapszakasz utolsó napjáig versengett az NL West trónjáért, amelyet az Óriások végül elhódítottak a Los Angeles-i brigádtól. A wild card meccs végeredménye azt jelentette, hogy a Dodgers utazhat északra és megpróbálhat revansot venni csoportriválisán.
Ezzel tehát kialakultak a rájátszás következő körének párosításai, melyek csütörtökön, illetve pénteken kezdődtek meg. Az American League Division Series-ben Chicago White Sox-Houston Astros és Boston Red Sox-Tampa Bay Rays párharcokat rendeznek, míg az NLDS-ekben a fent említett Dodgers-Giants mellett Atlanta Braves-Milwaukee Brewers csörtére kerül sor.
(A képek forrása: foxnews.com, boston.com, sportingnews.com)