Április 1-jén indul az MLB idei szezonja, így hát szép lassan számba veszem majd, hogy kik és milyen reményekkel indulnak neki az idénynek. Nézzük mi várható az AL East-ben.

Azt már az American League-ről szóló sorozat első részében kifejtettem, hogy a Baltimore Orioles miért számít esélytelennek ebben a versenyfutásban, ám tavaly mégis megelőzték a Boston Red Sox-ot. A BoSox viszont annál jobb kerettel rendelkezik, hogy megint csoportutolsók legyenek és a nagy neveik elkaphatják a fonalat, úgyhogy nem szabad félvállról venni őket. A Tampa Bay Rays tavaly döntőt játszott, és bár jelentősen gyengültek, olyan utánpótlással rendelkeznek, hogy könnyedén befoltozhatják a keletkezett lyukakat. A Toronto Blue Jays a téli szezonban sokat akart markolni, nagyon aktívak voltak. Ennek ellenére keveset fogtak, fiatal ütősoruk mégis nagy dolgokra lehet képes. A New York Yankees pedig minden évben esélyesként indul, a játékoskeretük akár a bajnoki címre is esélyessé teszi őket, de ez már lassan 4 éve így van, és eddig mégsem sikerült elérni a kitűzött célt. 

Boston Red Sox

Bostonban már sportot űznek abból, hogy milyen gyorsan tudnak egy bajnokcsapatból futottak még kategóriájú együttest csinálni. A 2007-es World Series győzelem után ehhez 5 év kellett, ami még normális időtávnak mondható; viszonylag nehéz állandóan a toppon lévő csapatot építeni. 2013-ban aztán ismét bajnokok lettek, hogy rögtön a következő szezonban a divízió utolsó helyén végezzenek, amit 2015-ben is megismételtek. Ezt három csoportelső helyezés követte, amely teljesítmény a 2018-as bajnoki címben csúcsosodott ki, hogy két évre rá újra az AL East pincéjében találják magukat. Ráadásul a tulajok úgy döntöttek, hogy a liga egyik legjobbját, Mookie Betts-et inkább fizesse meg más, így 2020 elején elcserélték Los Angeles-be.

A Red Sox azóta is ezt az üzletet nyögi, a tavalyi csonkaszezonban nem tudták jól lereagálni Betts és David Price távozását, Chris Sale könyökműtétjét, valamint edzőjük, Alex Cora kirúgását és egy éves eltiltását. A szezon végén nagy meglepetésre még a Baltimore Orioles-t sem tudták megelőzni, 24-36-os mutatóval végeztek. Mivel a luxusadó-határt nem nagyon akarták átlépni, a télen őrült költekezésbe nem kezdtek, de így is igen aktív átigazolási szezont zártak.

Az ütősorba inkább kiegészítő emberek érkeztek, lévén a Christian Vázquez-Bobby Dalbec-Xander Bogaerts-Rafael Devers-Alex Verdugo-J.D. Martinez hatos helye biztos volt. Vázquez és Bogaerts 2020-ban is hozta a megbízhatóan jó számokat, Verdugo-t nem viselte meg a Los Angeles-ből Bostonba költözés és Bobby Dalbec is impresszíven mutatkozott be (23 meccsen 8 hazafutás, .600-as súlyozott ütőátlag) – nem is csoda, hogy néhányan már a jövő nagy home run gyárosát látják benne.

J.D. Martinez viszont kegyetlenül gyenge tavalyi évet zárt és Devers is inkább visszafelé haladt a fejlődésben, így ha idén nagyobb dobásban gondolkodik a csapat, nekik ketten muszáj lesz feljavulniuk. Mivel ez a mag egyáltalán nem lóg ki lefelé az AL East ütősorai közül, máshol kevesebb, vagy állandó lehetőséget nem kapó játékosokkal töltötték fel az üres pozíciókat. Mivel Michael Chavis nem tudta megragadni a Dustin Pedroia sérülése következtében kínálkozó alkalmat kettesen, így érkezett a Dodgers-ben több poszton is használt Enrique Hernández, valamint a szintén sok helyen bevethető Marwin González is. A szezon kezdetén Kiké Hernández lesz a kettes védő, de mivel mindketten több pozícióban is feltalálják magukat, Alex Cora bátran kispadra ültetheti a rosszabb formában lévő játékosait, Hernández és González sok variációs lehetőséget biztosít számára – amennyiben ütővel a kezükben is megfelelően teljesítenek.

Februárban érkezett aztán a hír, hogy Pedroia többé nem próbálkozik meg a visszatéréssel, a klublegenda térdsérülése miatt abbahagyja a játékot.

Az outfield lyukas posztjára még decemberben hozták Hunter Renfroe-t, ám mivel Jackie Bradley Jr.-t nem tartották meg, valamint kissé meglepetésre, de Andrew Benintendi-t Kansas City-be cserélték, szükség volt még egy játékosra, aki a pálya jobb oldalán bevethető. A választás végül Franchy Cordero-ra esett, aki valóban tehetséges, de már 4 éve várunk az áttörésre, és az csak nem akar eljönni.

Ez is az egyik nagy kérdés a Red Sox ütősorával kapcsolatban. Az újonnan szerződtetett játékosok (Cordero, Renfroe, Hernández, González) lehúztak már jó pár évet a ligában, így nagyjából tudjuk, hogy mi várható tőlük. Sokkal veszélyesebb lenne ez a lineup, ha pl. Renfroe a jobbkezes dobók ellen hatékonyabb lenne, ha González megmutatná, hogy maradt még egy kis üzemanyag a tankban, vagy ha Hernández jobb átlaggal kerülne bázisra.

Ám a csapat szezonja így is-úgy is a dobókon fog múlni. 2020-ban csak az nem ütötte szét a Red Sox dobósorát, aki nem akarta; Chris Sale (Tommy John-könyökműtét) és Eduardo Rodriguez (koronavírus és szövődményei) elvesztése megpecsételte a rotáció sorsát. Előbbi majd csak a szezon közepe felé térhet vissza, így a kezdőötösnek addig nélküle kell átvészelnie a szezont. E-Rod viszont felépült, a nyitónapi startot is megkapta, de a korábbi kihagyás rányomta a bélyegét fizikai állapotára; az alapszakaszt mégis sérültlistán kezdi meg, a karja egész egyszerűen „halott”.

Így a szezon első meccsét Nathan Eovaldi kapta meg, míg mögötte az új igazolás Garrett Richards és az újraszerződtetett Martín Pérez helye biztos még. Eovaldi és Richards nagyon tehetségesek, ám sajnos csak ritkán egészségesek, míg Pérez jó munkásember módjára képes átlagban használható számokkal lehozni egy idényt, ám már három éve folyamatosan nagy pofonokba is bele tud szaladni. Mögöttük a Philadelphiába már nem kellő Nick Pivetta és a cserék között is bevethető Matt Andriese kezdheti meg a szezont. Érdekesség, hogy a tavaly remekül bemutatkozó (3 meccs, 0.53 ERA) Tanner Houck csak a kisligában nyitja az idényt, de ha nagyon ég a ház, az ő és Bryan Mata bevetése jelenthet majd némi gyógyírt.

Jól látszik, hogy Sale és E-Rod úgy kell ennek a rotációnak, mint egy falat kenyér, de a bullpen sem éppen életbiztosítás. Olyannyira nem, hogy a vezetőség még a nagy ellenség New York Yankees-zel is képes volt leállni üzletelni, hogy megszerezzék Adam Ottavino-t, aki ha jó formában van, nagy segítségére lehet a csapatnak. A Red Sox és a Yankees utoljára 2014-ben kötöttek egymással üzletet; a koronavírus senkit és semmit nem kímél.

Ottavino mellett Matt Barnes és Ryan Brasier feladata lesz a szoros meccsek lezárása, de aligha van ennél a duónál bizonytalanabb záródobó-párosítás. Ehhez alighanem nagyban hozzájárul, hogy pl. 2019-ben 23 mentési lehetőségből mindössze 11-et tudtak behúzni. Ráadásul Brasier nemrég megsérült, míg Barnes pozitív koronavírus-tesztet produkált, bár erről azóta kiderült, hogy hamis eredményt mutatott. Érkezett még Japánból a rutinos Hirokazu Sawamura is, így az egység átment némi vérfrissítésen, de Ottavino-tól is nagy javulásra lesz szükség (2020-ban 5.89 ERA), ha nem akarnak a bostoni szurkolók idegein táncolni.

Összességében, a rotáció jelen állapotával túl vérmes reményeik nem lehetnek a 2021-es szezonra nézve, de ha az ütősor nagy nevei hozzák jó formájukat, képesek lehetnek bármelyik csapatot megverni. A csoport 4. helyénél jobb szereplésben nehéz bízni, de annyi jó játékosa van még mindig a BoSox-nak, hogy a rájátszásért való küzdelem sem lenne olyan óriási meglepetés. Amennyiben Sale és E-Rod időben térnek vissza, és a csapat addig tudja tartani a frontot, még akár a wild card versenybe is beleszólhatnak. Ehhez valószínűleg szükség lesz pár másik csapat alulteljesítésére, de Alex Cora egy év után visszatért a kispadra, és ki mástól láthatnánk csodás feltámadást, mint a lassan 10 éve hullámvasutazó Boston Red Sox-tól?

Toronto Blue Jays

A kanadai együttes viszonylag gyorsan, 3 év alatt megtalálta a 2015-2016-os sikercsapat utánpótlását, és a 2019-ben bemutatkozott fiatalok köré épített kerettel a vezetőség egyértelműen jelezte, készek letaszítani a trónról riválisaikat. Már tavaly sem sok hiányzott, hogy megelőzzék a New York Yankees-t, de a kibővített rájátszásba így is bejutottak, ahol ugyan a Tampa Bay Rays simán verte őket, de a csapat ettől csak éhesebb lett. Idén még ennél is tovább akarnak menetelni.

Ennek megfelelően a GM, Ross Atkins és az elnök, Mark Shapiro minden nagyobb névvel felvette a kapcsolatot, és bár csak egy óriási kapás lett, az összehozott játékoskeret annyira tetszik a tulajdonosoknak, hogy Shapiro-t egy ötéves szerződéshosszabbítással jutalmazták meg.

A nagy hal, aki a horogra akadt, a korábban a Houston Astros-ban játszó center fielder, George Springer volt (6 év, 150 millió dollár), aki tapasztalatával és képességeivel remekül beleillik a Jays ütősorának tetején tátongó lyukba. Rajta kívül még egy fontos igazolás érkezett a lineup-ba, Marcus Semien személyében, aki 2019-es szezonja után (33 HR, 92 RBI) még szintén kiváló fogásnak számított volna, de 2020-ban nagyon visszaesett a teljesítménye. Persze így is remek igazolásnak tűnik, ebben az ütősorban ismét kiteljesedhet, nem lesz akkora nyomás rajta, mint korábbi csapatánál, az Oakland Athletics-nél.

Az ütősorban LF Lourdes Gurriel Jr., RF Teoscar Hernández, C Danny Jansen és DH Rowdy Tellez is megvillantotta már a tehetségét, de a világ egy része 2021-ben Bo Bichette, Cavan Biggio és Vlad Guerrero Jr. körül fog forogni. Bichette rövid idő alatt bizonyította, hogy a jövő egyik legjobb shortstop-ja lehet és Cavan Biggio is fejlődést mutatott a 2020-as szezonban. Vladito viszont még nem tudott megfelelni az őt övező elvárásoknak (amik a sztratoszférán is túlnyúlnak), de a holtszezon során sokat fogyott, jobb formába került és még mindig csak 22 éves. Amennyiben ő is meg tud csillantani valamit a bereklámozott tehetségéből, a liga legjobb ütősora lehet a torontói.

Szükség is lesz rá, mert a rotációval problémák lesznek a szezon során. Hyun Jin Ryu ugyan bizonyította az elmúlt évben, hogy a National League után az American League-ben is megállja a helyét, de mögötte csupa kérdőjeles dobóval találkozunk. Robbie Ray-t nagyon hamar újraigazolták, de a balkezes dobó borzasztó szezont produkált 2020-ban. A strikeout-okat még mindig elit mennyiségben szórja, de az ütőknek jóformán lengetni sem kell, majdnem ugyanannyi esélyük van rá, hogy Ray sétáltatni fogja őket. Hazafutások is szép számmal születtek róla, és bár a télen ismét újragondolta dobómechanikáját, nagy kérdés, hogy ez pozitív vagy negatív változásokat hoz majd a teljesítményében.

A bejegyzés legépelése után jött a hír, hogy George Springer és Robbie Ray is sérültlistán indítják az évet, nem állnak rögtön a csapat rendelkezésére.

A 34 éves Tanner Roark (6.80 ERA) és a 31 éves Ross Stripling (5.84 ERA) is inkább az MLB-ből kifelé tartó dobóknak, semmint bajnoki címre törő csapat biztos pontjainak néztek ki 2020-ban, de a csere keretében megszerezett Steven Matz (9.68 ERA) is inkább csak a fiatalként mutatott potenciáljából, mint a nagyok között mutatott eddigi formájából él meg. Neki alighanem ez az utolsó lehetősége, mielőtt megkezdi a Triple-A és MLB közötti végeláthatatlan ingázást. Persze nem kell oly’ régre visszatekintenünk, 2019-ben mindannyian jobb számokat produkáltak, Ray pedig 2017-ben All-Star játékos volt, de mennyi az esély rá, hogy közülük legalább ketten megtáltosodnak?

A munka oroszlánrésze így lehet, hogy Trent Thornton-ra és Nate Pearson-ra hárul majd. Thornton 2019-ben mutatkozott be (nem rosszul), de tavaly vállalhatatlan formát mutatott (11.12 ERA), míg Pearson megfelelt a vele szemben támasztott elvárásoknak (ő a Jays első számú tehetsége), de az idei alapszakaszt a sérültlistán kezdi.

A cserék között is legalább ennyi a megválaszolatlan kérdés. A télen szerződtetett closer, Kirby Yates könyökműtétje miatt egy darab dobást sem fog elengedni Blue Jays mezben, Tyler Chatwood-ot nem a meccsek végén fogják bevetni, de David Phelps is 2016-ban húzott be utoljára mentést. Ettől függetlenül fontos szerepük lehet a kezdődobó és a záródobó közötti összeköttetésben, de jelen pillanatban nincs bizonyított closer a keretben. Rafael Dolis viszont kiváló szezont produkált 2020-ban, 5 mentést is behúzott, így valószínűleg ő kaphatja meg e feladatot, de párharctól és játékhelyzettől függően Ryan Borucki és Jordan Romano is fontos láncszem lesz a végjátékokban.

Mivel az ütősorban benne van, hogy egyik ellenfélnek sem fognak kegyelmezni, még ezzel a dobóbrigáddal is sokáig juthat a Jays; egy ilyen potens lineup maga után húzhatja a gyengébb dobóegységet is. Ám kérdés, hogy mennyire lehet sikeres hosszútávon az ’üssünk egy ponttal többet mindenkinél’ taktika egy olyan divízióban, ahol 2-3 másik csapat támadóit sem kell félteni. Mivel az ígéretes fiatalok kezdik kimutatni foguk fehérjét, valamint George Springer tényleg nagyon jó igazolás lesz, nem sokan mernek a Blue Jays ellen tenni, de nem lennék meglepve, ha a gyenge rotáció miatt végül, ha minimális különbséggel, de lemaradnának a rájátszásról. Ha Ryu megsérül……

Persze a Blue Jays vezetői sosem félnek beáldozni fiataljaikat, ha azzal segíthetik az MLB csapatot, így a nyári cserehatáridő előtt biztosan sok dobóval szóba hozzák majd őket. Ha augusztusig sikerül még egy megbízható pitcher-t találni és mondjuk Pearson is igazolja hírnevét, úgy kevésbé kellene izgulniuk. A Raptors leszállóágban van, a Maple Leafs sosem tudja átlépni az árnyékát, vajon képes lehet a Jays ellopni a várost előlük? Erre csak később kapunk választ, a koronavírus miatt a hazai meccseiket ők is – mint a Raptors – Floridában játsszák majd.

Tampa Bay Rays

Kevés csapat van a világon, amely egy döntőbejutás után nem az utolsó kirakós helyre illesztését, vagy legalább a szinten tartást választja útjának, hanem megválik a legjobb játékosától, de a Rays sosem a konvencionális megoldásokról volt híres. A csapat mindig is az egyik legkevesebbet költötte bérekre (és így is sikeres tudott lenni), és ez, a koronavírussal párosítva azt eredményezte, hogy a Ráják szurkolói több kedvencnek is búcsút kellett mondjanak. Ennek ellenére még mindig számolni kell velük.

De az idei évben két nagyon fontos dobójátékos már nem fog a rendelkezésükre állni. A vezetőség előbb Charlie Morton 15 milliós klubopcióját nem hívta le (hogy aztán a játékos ugyanennyiért az Atlanta Braves-be igazoljon), majd közvetlenül Karácsony után a mindössze 11 millió dollárt kereső Blake Snell-től is megváltak, ő a San Diego Padres-be került. A Rays-től ez nem szokatlan, a szurkolótábornak (már ha a floridai együttes esetében lehet ilyenről beszélni) sosincs esélye hosszú évekig élvezni legjobbjai teljesítményét, de mivel Snell-nek 2023-ig teljesen elfogadható szerződése volt (sőt, még alul is volt fizetve), mindenképp egy kissé meglepő volt, hogy egy World Series után cserélték el. Legalább megkapták cserébe az übertehetségesnek tartott Luis Patino-t, aki akár már idén is segítségére lehet a csapatnak.

A nagy hármasból maradt tehát Tyler Glasnow, és bár a Rays csinált már végig szezont 3 kezdődobóval, mindenképp erősítésre szorult ez a csapategység. 1-1 éves szerződésekkel hozták is Michael Wacha-t, Chris Archer-t és Rich Hill-t, akikben egy nagy közös van: mindhárman láttak már sokkal szebb napokat – Archer pont Rays mezben, bár Hill esetében ez a kijelentés túlzás, ő 2020-ban is jó számokat hozott. Bármely más csapat esetében legyinthetnénk, hogy ez a kezdőötös (Ryan Yarbrough lehet az 5. tag) vérmes remények megfogalmazására nem elég, de a Rays-nél biztosan kitalálnak valamit, hogy így is végig versenyben legyenek.

Ha más nem, bevetik a temérdek nagyra tartott fiatal egyikét. Szokásosan év elején publikálja megannyi sajtóorgánum a liga 100 legígéretesebb tehetség listáját, amelyen ezúttal (is) a Rays szerepelt a legjobban: 8 játékost adnak a közösbe. Közülük az előbb említett Patino, Brendan McKay és Shane McClanahan is bemutatkozott már az MLB-ben, utóbbi épp a tavalyi rájátszásban kezdte meg szereplését, de akár Shane Baz is megízlelheti a nagy liga ízét az előttünk álló szezonban. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a korábban nagyon várt, de rengeteg sérülést elszenvedő Brent Honeywell Jr. újra egészséges, valamint a tavaly remek bemutatkozást produkáló Josh Fleming is ott van a talonban, jól láthatjuk, hogy ha gond van, a Rays akár sorcserét is végre tud hajtani a rotációban.

És persze rendelkezésre áll az igen erős bullpen, amelynek kreatív használatára ebben az évben is számíthatunk majd. Bár Nick Anderson komoly sérülése (az All Star szünetig biztosan nem lép pályára) óriási érvágás, Diego Castillo, Peter Fairbanks, Chaz Roe, a télen igazolt Colling McHugh és a többiek, akár a fent említett fiatalokkal kiegészülve, megannyi lehetőséget adnak Kevin Cash edző kezébe. Bármelyikük feltűnhet a meccs bármely szakaszában - a Rays volt a ligát azóta meghódító ’opener’ taktika kitalálója, amikor is egy cseredobó kezdi meg a meccset, hogy az ellenfél ütősorának elején (a legjobb játékosokon) először ne a kezdődobónak kelljen végigmennie -, de Anderson kiválása komoly fejtörést okozhat majd az edzőnek.

Az ütősorban nagy változás nincs, a catcher, Mike Zunino maradt még egy évre, egyedül OF Hunter Renfroe távozott. Ebben a csapatrészben a legnagyobb kérdés az, hogy a 2020-as rájátszásban földönkívüli számokat produkáló Randy Arozarena valóban ennyire kivételes tehetség-e, vagy visszaesik a teljesítménye. Amennyiben a playoff-ban mutatott produkció közel volt a valósághoz, a Rays lineup kimondottan veszélyessé válik, de ha esetleg mégis visszaesnek a számok, „csak” igen kellemetlen lesz a Ráják ütősorán körbemenni.

A többi poszton a megszokott nevekkel találkozhatunk. Kevin Kiermaier, bár egész télen beszélték, hogy elcserélik, de végül maradt, egyedül Ji-Man Choi bajlódik sérüléssel, ő kihagyja a nyitányt. Ha versenyben akarnak maradni a csoport többi csapatának erőmű-ütősoraival, újra nagyon jó szezon kell Austin Meadows-tól, Brandon Lowe-tól és Mike Brosseau-tól is, de Arozarena 2020-ban csak augusztus 30-án mutatkozott be, és a Rays már előtte is versenyképes volt. Ha mégsem menne a brigádnak, van a tarsolyban itt is minden jó, pl. az egész MLB legtehetségesebb fiataljának tartott Wander Franco akár már idén lehetőséghez juthat.

Mivel Snell és Morton távoztak, nehéz biztos rájátszás résztvevőnek titulálni a Rays-t, de az ütősor egyben maradt és a fejlődésükben is van ráció. Dobóoldalon valószínűleg sokféle formátumot kipróbál majd a vezetőség, de annyi bevethető emberük van, hogy biztosan lesznek majd jó teljesítmények. Egy World Series után némileg meglepőnek hat, hogy ők az esélytelenek, de a Ráják kimondottan élvezik, amikor lesajnálják őket. A Yankees és a Blue Jays ütősora biztosan jobb az övéknél, de a floridai gárda minden évben így vág neki a szezonnak, és mégis képes borsot törni riválisai orra alá.

New York Yankees

A Yankees-nél, a 2009-es bajnoki cím után 2017-ben állt össze újra egy olyan csapat, amely a régi nagy dinasztiákat idézve minden évben versenyben lehet a World Series trófeáért, ám hiába minden igazolás és fejlődés, eddig mindig volt valaki, aki az útjukat állta. 2017-ben és 2019-ben a Houston Astros, 2018-ban a Boston Red Sox, tavaly pedig a Tampa Bay Rays parancsolt megálljt a gárdának.

Ráadásul a koronavírus miatti üres lelátók még a sportvilág egyik legértékesebb csapatát sem kímélték, a tulaj, Hal Steinbrenner így hát sokadjára adta ki a parancsot a GM, Brian Cashman számára: úgy kell megerősítenie a csapatot, hogy a fizetések összértéke ne menjen a luxusadó-határ fölé.

Nem kis kihívás, lévén a Yanks előszeretettel oszt ki elképesztő pénzeket az arra érdemes (és néha érdemtelen) játékosok részére. Cashman-nek annyi szerencséje volt, hogy a húzónévnek számító játékosok egy része (Aaron Judge, Gary Sánchez, Gleyber Torres) még nem játszanak olyan régen a ligában, hogy csilliárdokat keressenek, így ha szűken is, de volt némi mozgástere.

Ám ez a parancs nagyban rányomta bélyegét a Yankees átigazolási szezonjára, január közepéig az égvilágon semmi nem történt New York-ban. Pedig legfontosabb játékosuk, DJ LeMahieu szabadügynökként várta a csapatok ajánlatát, ám csak nem akart megérkezni a legjobb szerződéstervezet. Végül Cashman január 15-én egyezett meg a játékossal egy 6 éves, 90 millió dolláros kontraktusról, amely azt jelentette, hogy a Yankees inkább hosszabb szerződést dugott LeMahieu orra alá, hogy csökkenteni tudják a luxusadóba beleszámító átlagfizetés összegét.

Régen nem ez volt a megszokott módi a Bronx-ban, de Hal Steinbrenner már nem osztja olyan könnyedén az üres csekkeket, mint korábban édesapja. Innentől viszont felpörgött a holtszezon, és mivel a csapat rotációjának háromötöde (Masahiro Tanaka – Japán, J.A. Happ – Minnesota Twins, James Paxton – Seattle Mariners) távozott, a vezetőség a dobósor megerősítésére fordította figyelmét. Gyors egymásután előbb szerződtették Corey Kluber-t (1 év, 11 millió dollár), majd cseréltek Jameson Taillon-ért (Pittsburgh Pirates), majd elboltolták Adam Ottavino-t (és 9 milliós fizetését) Bostonba, végül pótlására hozták Darren O’Day-t (1 év, 1.75 millió dollár).

Kluber 2014 és 2018 között a liga legjobb dobójának számított, ám 2019-ben és 2020-ban is alig lépett pályára sérülések miatt, de Jameson Taillon is épp második Tommy John-könyökműtétjéből próbál visszatérni. Mivel a Yankees tavaly leigazolta Gerrit Cole-t, így nem Kluber és Taillon feladata lesz húzni a rotációt, de az egészségükön rengeteg fog múlni. A tavaszi edzőtáborban jó számokat hoztak, ám hosszú a szezon, amennyiben nem bírnák végig, úgy bajba kerülhet a Yankees.

Így hát nagy teher hárul majd Jordan Montgomery-re is, aki szintén túl van már saját Tommy John-műtétjén, és a 2020-as számai nem a legjobban alakultak (5.11 ERA), ám most mutathatja meg igazán, miért is tartják nagyra New York-ban. Visszatér továbbá eltiltásából Domingo Germán is, aki 2019-ben szinte a semmiből produkált kiváló szezont, hogy aztán egy évre elmeszeljék családon belüli erőszak miatt. Az edzőtáborban való felbukkanását nem mindenki fogadta kitörő örömmel, de amennyiben ismét jó teljesítményre lesz képes (és hasonló, erőszakos esetek nem történnek meg), szép lassan úgyis mindenki elfogadja majd, hogy újra a csapat tagja.

Mivel nem áll teljesen biztos lábakon ez az egység, később nagy szükség lehet a szezont a kisligában kezdő Deivi Garcia-ra, az épp sérült Clarke Schmidt-re, vagy a szezon felénél visszatérő Luis Severino-ra (a változatosság kedvéért Tommy John-műtét után lábadozik). Ha ég a ház, Mike King vagy Nick Nelson is kezdő lehet egy-egy meccsen, de mivel a bullpen-ből Zack Britton és Justin Wilson már most kidőltek, a két fiatal dobóra jelenleg ott van szükség.

A szakértők azonban úgy vélik, hogy ez a mélység elég lehet a Yankees számára (8-9 db bevethető kezdődobó), hogy megfelelő eredményekkel vészeljék át az alapszakaszt. Az ütősor amúgy is a liga egyik legjobbja, ám ott is a sérülések jelenthetik a legnagyobb problémát. Aaron Judge és Giancarlo Stanton (a képen) ki tudja mikor tudott utoljára egy teljes szezont lehozni (2017-ben és 2018-ban), míg a tavalyi Hazafutás Király, Luke Voit már most sérültlistára került.

Gary Sánchez kapcsán még a télen felmerült, hogy sorozatos gyenge teljesítménye miatt akár a csapatból is kivághatják, de a döntéshozók adtak neki még egy – valószínűleg utolsó – lehetőséget a bizonyításra. Gleyber Torres is kapott hideget-meleget, amiért tavaly túlsúllyal tért vissza a koronavírus miatti leállás után, nem is tudott jó számokat produkálni, de állítólag teljesen átalakította az étkezését és nagy szezonra készül. Akárcsak a frissen kezdő LF-nek kinevezett Clint Frazier, aki megannyi huzavona után végre megkaphatja a teljes bizalmat. A biztonság kedvéért azért még egy évre visszahozták Brett Gardner-t, de az előzetes tervek szerint ő csak kiegészítő ember lesz a Frazier-Aaron Hicks-Judge outfield hármas mögött.

Mindent egybevéve a Yankees nem csak az AL East, de talán az egész American League favoritja is, ám ugyanez volt a helyzet tavaly, a Rays (és majdnem a Blue Jays is) mégis megelőzte őket. A rájátszásba jutással aligha lesz gond, ahhoz súlyos formahanyatlások és a 2019-eshez hasonló elképesztő sérüléshullám kellene, de a Bronxban nem elégednek meg csak a rájátszással. A rotáció azonban nem életbiztosítás, így Cole-on és az ütősor legnagyobb nevein nagyon sok fog múlni. Amennyiben idén sem sikerül döntőbe jutniuk, lehet, hogy ez lesz ennek a magnak az utolsó dobása.

(A képek forrása: sportsnet.ca, masslive.com, mlb.com, forbes.com, sportingnews.com, tampabay.com, bostonglobe.com)