Ráfordultunk az alapszakasz utolsó hónapjára, így itt az ideje megnézni, egyes divíziókban kik állnak rájátszást jelentő pozíciókban.

Az American League keleti csoportja idén nem hazudtolja meg hírnevét, az öt csapatból még négynek van esélye rájátszásba jutni, ezek közül pedig három együttes a liga 5 legjobb támadóegysége között van.

A divíziót a Tampa Bay Rays 8.5 meccs előnnyel vezeti, és bár a baseballban tényleg bármi megtörténhet, nagy rizikót nem vállalok azzal, ha kijelentem, hogy a Ráják be fogják húzni az East-et, de magasan az egész American League legjobb csapata lehetnek, a franchise történetében először elérve a 100 győzelmes szezont. Így a New York Yankees, a Boston Red Sox és a Toronto Blue Jays számára maradtak a wild card helyek, amelyekért igen komoly verseny van kialakulóban az előző bejegyzésben említett Oakland Athletics és Seattle Mariners csapataival.

Lássuk, milyen tényezők játszottak szerepet abban, ahogy jelenleg állnak a Kelet csapatai.

AL East

Ma már nem lepődünk meg azon, amit a Rays csinál: a liga egyik legszűkebb költségvetésével rendelkező csapata a télen ismét évekre előre gondolkodott és elengedte két nagyon fontos (és potenciálisan sokat kereső) kezdődobóját, Blake Snell-t és Charlie Morton-t, a helyükre pedig inkább a jövő tehetségeit (Luis Patiño), vagy inkább kiegészítő embereket (Rich Hill) szereztek meg. Ám ez egyáltalán nem látszik meg a csapat teljesítményén, a floridai gárda ismét a divíziója - és az American League - első helyén tanyázik.

Ha statisztikai oldalról közelítjük meg a dolgokat, a fent említett Snell és Morton azért bőven hiányzik, de kinek van szüksége jó dobókra, ha a liga egyik legjobb támadógépezete dolgozik a Tropicana Field-en?

Mert bár az AL West-ről szóló cikkben azt írtam, hogy a Houston Astros ütősora a liga legjobbja, ám már ott is megjegyeztem, hogy mérkőzésenként átlagban a Rays szerzi a legtöbb pontot (5.35) az MLB-ben. Természetesen ez azt is jelenti, hogy jelen állás szerint a legtöbb run-t (744) és a legtöbb RBI-t (699) is ők gyűjtötték, az All-Star szünet óta - tehát az alapszakasz második felében -, pedig vezetik a ligát triplák (18), hazafutások (80), beütött pontok (281), súlyozott ütőátlag (.478) és OPS (bázisra kerülési + súlyozott ütőátlag, .807) tekintetében is.

Nem csoda tehát, hogy a július 11-én még 1.5 meccs hátrányban lévő csapat mára 8.5 mérkőzésnyi előnyt és az American League legjobb mutatóját (87-51) gyűjtötte össze. Augusztusban például 21-6-os hónapot produkáltak, a nyarat egy kilencmeccses győzelmi szériával zárták le.

És ahogy az lenni szokott, a csapatvezetés mindig számíthat valakire, aki egy rövidebb, vagy hosszabb időszakig kiemelkedő teljesítményt tud nyújtani. Brandon Lowe és Mike Zunino együtt 60 hazafutást vágtak eddig (33-27 felosztásban), míg Austin Meadows toronymagasan vezeti RBI-ban (96) a csapatversenyt. Neki az augusztus kissé gyengére sikeredett (.202-es ütőátlag, de így is 17 RBI), akárcsak június hónap az április-májusban még remeklő Joey Wendle-nek. Meadows szerepét viszont átvette Randy Arozarena, aki kiváló augusztusi számokat hozott (.362/.443/.638), ezzel főszerepet vállalt az AL East leuralásában. Ráadásul, a cserehatáridő lejárta előtt, megszerezték a liga egyik legveszélyesebb ütőjátékosát, Nelson Cruz-t is, aki bár a költözés óta nem hoz túl erős számokat, de a Rays-nél biztosan elégedettek lesznek vele, ha csak a rájátszásra kapja majd össze magát.

De Brett Phillips mellett sem mehetünk el említés nélkül. A főleg mókamesteri és védekező szerepeket betöltő outfielder július 29. és augusztus 16. között vágott három Grand Slam-et (19 ütéshez állásból) és egy inside-the-park home run-t, ezzel emlékezetes pillanatokat szolgáltatva a csapat- és az MLB követőinek.

Arozarenát egyébként már a liga Év Újonca címének legfőbb várományosaként emlegetik, ám a fókusz mégis inkább kezd Wander Franco-ra, a szezon elején a liga legnagyobb tehetségeként számon tartott shortstop-ra irányulni.

Franco június 22-én mutatkozott be az MLB-ben, rögtön vágott is egy hazafutást a Boston Red Sox ellen, ezzel igazolva a szakértők leírását: olyan játékosról van szó, aki a játék minden elemében kiemelkedőt tud nyújtani, de leginkább az ütőkezelése, szem-kéz koordinációja elit.

20 évesen.

Ám az MLB mégiscsak a sport legmagasabb szintje, a remek bemutatkozást követően Franco egy hónapon keresztül csak szenvedett, idő kellett neki, amíg hozzászokott a tempóhoz. Úgy tűnik, ez július 24-ig tartott, ekkor 0/5-tel végzett a Cleveland Indians elleni mérkőzésen. Azóta viszont, 36 meccsen át mindig bázisra került, amivel beérte a legendás Mickey Mantle-t. 20 éves vagy annál fiatalabb játékos csak egyetlen egyszer tudott ennél is hosszabb bázisra kerülési sorozatot összehozni; Franco előtt még ott van Frank Robinson és az ő 43-as sorozata.

Az újonc Franco rövid idő alatt így igazi alapemberré nőtte ki magát, a még életben lévő On base-sorozata alatt .321/.388/.533 hármas ütőstatisztikát hoz, gyűjtött 26 RBI-t és ami a legszebb, ütéshez állásai csak 9.2 százalékában esik ki strikeout-tal. Ez a fajta strike-zóna kontroll nagyon hiányzott a strikeout-okat bőven gyűjtögető Rays-ütősorból; jelenleg ők szerezték a második legtöbb K-t a ligában.

A hírek tehát nem hazudtak, Franco valóban elit szinten kezeli az ütőt, a bázisra kerülési sorozata alatt ennél alacsonyabb százalékkal (min. 80 ütéshez állás) csak az ihletett formában játszó Josh Harrison, az idén végérvényesen berobbanó Jesse Winker, vagy pl. a mindig kevés K-t gyűjtő David Fletcher esett ki három ütőhibával.

A listán a Franco-t megelőző játékosok mindegyike legalább a 4. szezonját tapossa a ligában.

Ilyen ütősor mellett a teljesen átalakult dobóegységnek is könnyebb dolga van, Snell és Morton mellett azonban elveszítették az ász Tyler Glasnow-t (könyökműtét) és Rich Hill-t (elcserélték a New York Mets-be) is.

Hogy a rájátszásban már bizonyított dobók hiánya hátráltatni fogja-e a Rays bajnoki álmait, az majd csak októberben derül ki, de a Shane McClanahan-Ryan Yarbrough-Luis Patiño-Josh Fleming négyes, Chris Archer-rel kiegészülve, többé-kevésbé eddig állta a sarat, és ezzel az ütősorral a hátuk mögött azt is túlélik, ha valamelyik kezdőjüket rögtön a meccs elején szétcsapják (lásd a tegnapi Red Sox elleni mérkőzést).

És persze a bullpen-re ismét óriási szerep hárul majd, amely csapategységet hiába érte kismillió sérülés, hiába távozott év közben az eddigi closer, Diego Castillo, tudjuk, hogy a rájátszásban erőssége lesz a csapatnak.

Kíváncsian várom, hogy a Ráják tényleg túl tudják-e élni egy playoff párharc során azt is, hogy minden potenciális ellenfelük fel tud vonultatni 1-2 ászt, míg ők jóformán újoncokkal állnak majd ki; ezen a fronton sebezhetőbbnek tűnik a gárda. De Kevin Cash edző úgyis előáll egy olyan megoldással, amellyel simán túlszárnyalják majd az ellenfelek első számú dobóit.

A Rays mögött jócskán lemaradva a Yankees áll a divízió második helyén, egyben az első wild card pozíciót is elfoglalják, ám csak 0.5 mérkőzés az előnyük a Boston Red Sox előtt, de 3.5 meccs hátrányon belül van a Toronto Blue Jays, a Seattle Mariners és az Oakland Athletics is.

A csúnyán alulteljesítő Evil Empire-nek egy 1961 óta nem látott, 13 meccses győzelmi sorozatra volt szüksége ahhoz, hogy újra komolyan beszélhessenek a rájátszásról, de ha már ott vannak, ismét megpróbálnak mindent megtenni, hogy lemaradjanak róla; legutóbbi 9 meccsükből 7 vereség, köztük a Los Angeles Angels és a Baltimore Orioles elleni bukott szériák.

Az évet borzasztóan kezdték, az ütősorból gyakorlatilag mindenki – Aaron Judge kivételével – alulteljesített, áprilist és júniust is negatív mérleggel zárták (12-14 mindkét esetben), így a jól sikerült május (17-11) csak arra volt elég, hogy az All-Star szünetben a divízió negyedik helyét foglalják el, 8 meccs lemaradással a BoSox mögött. Ráadásul közvetlenül a denveri mérkőzés után újabb koronavírus-hullám söpört végig a csapaton, több kezdőjátékost is partvonalra téve, így minden ellenszurkoló dörzsölni kezdte a tenyerét: a Yankees-nek befellegzett.

A felemás teljesítmény közvetlen a szünet után is folytatódott (7 győzelem, 5 vereség), ám a vezetőség ekkor két komoly bombát dobott a cserehatáridő bűvöletében keringő versenytársakra. Égetően hiányzott egy, de inkább kettő balkezes játékos az ütősorból, Joey Gallo és Anthony Rizzo megszerzésével pedig rögtön két, felsőpolcos spílert sikerült megszerezniük.

De nem csak rajtuk (főleg nem a katasztrofálisan teljesítő Gallo-n; .134-es ütőátlag, 40%-ban strikeout) múlt a feltámadás, egyszerre nyújtott kiváló teljesítményt a dobóknál pl. Jameson Taillon, Nestor Cortes Jr., Luis Gil, vagy Wandy Peralta, míg az ütőknél Tyler Wade, Greg Allen vagy Andrew Velazquez.

Hogy előzetesen egyiküktől sem várták, hogy húzóember lesz?

Ez egy ilyen szezon Jenkiföldön, de azért jegyezzük meg, hogy visszatérése óta Gerrit Cole Cy Young-díj várományosként viszi a vállán a csapatot, Jordan Montgomery egymás után hozza a jobbnál jobb startokat, Aaron Judge egész évben kiemelkedő szinten játszik, Luke Voit alatt keményen begyújtották a tüzet a Rizzo-cserével és augusztusban Giancarlo Stanton-nál is elkattant valami (.327-es ütőátlag, 9 HR, 25 RBI).

A Yankees tehát újra versenyben van, és a sorsolásuk sem vészes, inkább csak szeptember vége lesz húzós, amikor egymás után játszanak majd a Red Sox-szal, a Blue Jays-szel és zárásként a Rays-szel. A mostani teljesítményből kiindulva viszont nehéz tippelni, mit hozhat a közeljövő. A csapat a tökutolsó Orioles-tól is képes volt úgy 2-1-es szériavereséget szenvedni, hogy az az egy győzelem is csak kínkeservesen jött össze, míg tegnap, a Blue Jays elleni négymeccses széria első ütközetén kaptak tükörsima 8-0-ás zakót.

Az ütősor kezd ismét az áprilisi verzióra visszaállni, hiába tértek vissza a sérültek (Gleyber Torres, Gio Urshela) és koronavírusosak (Rizzo), a teljes kezdőcsapat ismételt összeállása inkább lefelé tartó spirálba lökte az együttest. Pedig sok betli nem fér már bele, mert a helyükre négyen pályáznak, ráadásul a Blue Jays mostanában úthengerként rohan át az ellenfeleken, így akár már a mostani szériából hátralévő három meccs alatt is nagyot faraghatnak a hátrányukból.

Ha az ütők nem kapják össze magukat a Yankees-nél, le fognak maradni a rájátszásról, hiszen nehezen elképzelhető, hogy mind a Red Sox, mind a Blue Jays ütősora hirtelen felmondja a szolgálatot. A jenkik 100 run-nal szereztek eddig kevesebbet, mint közvetlen riválisaik (Yankees – 594, Red Sox – 709, Blue Jays – 693), ráadásul csapatszinten, súlyozott ütőátlagban csak 21. helyen (!!!) állnak a ligában, így a képlet egyszerű. De április óta, 13 meccs kivételével, nem tudtak a gyenge ütőteljesítményen változtatni, így semmi garancia (vagy esély?) nincs arra, hogy a hátralévő 25 meccsen az előzetesen várt Halálcsillagot fogjuk látni.

Akit bővebben érdekelnek a New York Yankees dolgai, annak ajánlom podcastunkat, ahol hétről hétre kitárgyaljuk, mi minden történt a csapat háza táján.

Pláne úgy lesz nehéz dolguk a jenkiknek, hogy két, újra remek formában teljesítő ütősor lohol a nyomukban.

A Blue Jays ütötte eddig a legtöbb hazafutást a ligában (210), övék a második legjobb ütőátlag (.264), elsők súlyozott ütőátlagban (.457) és OPS-ben is (.785). Ezzel szemben a Red Sox csapatáé a 3. legjobb OPS mutató (.774), másodikok súlyozott ütőátlagban (.447, említettem, hogy a Yankees csak 21.), harmadikok ütőátlagban (.260) és beütött pontokban - RBI (670; a Blue Jays ötödik, a Yankees 22.) és több más kategóriában is a liga tíz legjobb csapata között vannak.

Az ütősoroknak legalább a felét ki lehetne emelni mindkét csapatnál, a bostoniaknál Rafael Devers (33 HR, 101 RBI), Xander Bogaerts (.346 OBP, 20 HR), J.D. Martínez (25 HR, 89 RBI), Alex Verdugo (.356 OBP) és Hunter Renfroe (26 HR, 83 RBI) is képes bármikor eldönteni egy mérkőzést, míg a kanadaiaknak van egy MVP-jelöltje Vlad Guerrero Jr. személyében (.321/.410/.604; 40 HR, 98 RBI), akit olyan játékosok vesznek körbe, mint Marcus Semien (37 HR, 87 RBI), Bo Bichette (82 RBI, 21 ellopott bázis), Teoscar Hernández (.509 SLG, 93 RBI) vagy (amikor épp egészséges) George Springer.

Így a két wild card hely sorsáról végső soron a dobójátékosok formája fog dönteni.

Ebből a szempontból a Yankees nyaka körül van a legszorosabb hurok, az ő dobóiknak kevesebb a lehetőségük a hibázásra (ugyebár pontokat sem árt szerezni a győzelemhez), de épp tegnap láthattuk, hogy hiába szerez 10 pontot a Red Sox, így is képesek kikapni. Az All-Star meccs óta a Yankees egysége teljesít a legjobban (3.42 ERA) hármójuk közül, de a Blue Jays sem sokkal marad el (3.63 ERA).

Utóbbi legnagyobb részt a világi formában hajító Robbie Ray-nek köszönhető, aki szokásához híven magasan tartotta a kiosztott strikeout-ok arányát, viszont drasztikusan visszavágta az engedett séták számát (2019-ben 4.34, 2020-ban 7.84, idén 2.28 séta 9 inningre vetítve). Így az eddig mindig megbízható Hyun-jin Ryu gyengélkedése is elviselhető volt a Jays számára; Ray-t jelenleg Gerrit Cole legfőbb riválisának tekintik az Év Dobója-címért folytatott küzdelemben.

Szeptemberi teljesítményük alapján dőlhet el, ki kapja a díjat, de ha úgy alakulnak a dolgok, akár a wild card meccsen is összemérhetik majd tudásukat.

Balkezes ászból a Red Sox-nál sincs hiány, hosszú kihagyás után végre újra a dombon láthatják Chris Sale-t, aki a legjobbkor tért vissza, hogy csapata vezére legyen a rájátszásért folytatott küzdelemben. Eddigi startjain – leszámítva a tegnapit – hozta is azt, amit a szurkolók várnak tőle (3-0, 2.52 ERA), de nem ártana, ha a cserék közül egy biztos kezű closer emelkedne ki, hogy le tudják zárni a mérkőzéseket.

Mostanában sem Matt Barnes (6 rontott mentés), sem Adam Ottavino (5 rontott mentés), sem az eddig teljesen megbízható Garrett Whitlock (5.79 ERA szeptemberben) nem nyújt valami jó teljesítményt, ezért lehet, hogy épp a gyenge számai miatt a rotációból kikerülő Garrett Richards lesz a joker, akinek repertoárja sokkal jobban érvényesül a bullpen-ből rövidebb időre beállva, mint kezdődobóként.

A bullpen-ben a Blue Jays-re is ráférne az erősítés, de úgy néz ki, hogy Kirby Yates (sérülés), Julian Merryweather (sérülés), Rafael Dolis (formahanyatlás miatt kirakták a csapatból), Brad Hand (gyenge számai miatt 11 mérkőzés után elbúcsúztak tőle) elfogyasztása után végre megtalálták a záródobójukat; Jordan Romano az All-Star meccs óta nem rontott el mentési helyzetet.

Bár, ha az ütősor ilyen mértékben gyártja tovább a pontokat, sok save szituációra nem is fog sor kerülni.

Az alapszakasz vége előtt a Blue Jays még hatszor játszik a Yankees-zel és hatszor a Rays-szel, mellettük csak 50 %-nál gyengébben muzsikáló csapatokkal találják majd szembe magukat, míg a Red Sox-nak hátra van két Rays- és három Yankees elleni összecsapás, de utaznak még a Chicago White Sox-hoz és a Seattle Mariners-hez is, valamint fogadják a New York Mets együttesét, így talán övék a legnehezebb sorsolás.

Ember legyen a talpán, aki biztosan meg tudja tippelni, hogy ki kaparintja meg végül a két wild card helyet, de a fangraphs.com szerint erre a Yankees-nek (82.7%) és a Red Sox-nak (79.2%) van a legnagyobb esélye. Ám mivel az Oakland Athletics-en kívül mindenki játszik még közvetlen riválissal, ezek a százalékok hamar zuhanásnak indulhatnak.

A csoportban tehát egy valami biztos: a Baltimore Orioles biztosan nem jut majd be a rájátszásba.

A statisztikai adatok a hétfői mérkőzések utáni állapotokat mutatják.

(A képek forrása: mlb.com, rayscoloredglasses.com, nypost.com, bluebirdbanter.com)