Május 4-én, egy év kihagyás után visszatér az MLB alatti bajnokságok rendszere, a Minor League Baseball, ahol a jövő nagy sztárjaival, és a világ legkreatívabb marketingeseivel találkozhatunk.
Az MLB-t is nehéz napról napra, mindig minden információról értesülve követni, hát még a nagy liga alatti szövevényes hálózatot, ahol ugyanúgy (hétfő kivételével) minden nap folynak a küzdelmek, mint a legmagasabb szinten. Ám a minor ligák rendszere olyan szorosan összekapcsolódik a Major League-gel, hogy nem akartam említés nélkül elszalasztani a jeles napot, amikor a koronavírus okozta problémák miatt, egy év kényszerpihenő után, visszatér a rengeteg emlékezetes élményt ígérő kisligás szezon.
Történeti áttekintés
A kisligák (MiLB) mostani rendszere elődjét 1901-ben hozták létre. Persze profi baseball ezelőtt is létezett - a legelső professzionális bajnokság 1871-1875 között működött -, de ott gyakran előfordult, hogy egy-egy csapatnak szezon közben elfogyott a pénze, vagy, hogy a tehetősebb klubok magukhoz csábították a jobb játékosokat, így esély sem volt egy kiegyensúlyozott erőviszonyokat felvonultató bajnokság létrehozására. 1876-ban azonban megalakult az MLB Nemzeti Ligája (National League), amely jobban szervezett volt és kimondottan figyeltek arra, hogy csak a pénzügyileg stabil lábakon álló együttesek kerüljenek körön belül.
Persze a rivális profi csapatok létrehoztak megannyi „kalóz ligát”, de ezek csak rövid ideig voltak életképesek és nem is voltak olyan jól menedzseltek, mint a National League. Persze a jól menedzselt, jól szervezett szavakat itt az 1870-es, 1880-as évek viszonylatában kell érteni, problémák azért akadtak szép számmal.
1883-ban aztán szerződést kötött egymással a National League, az American Association (AA, egy másik profi „major” liga) és a Northwestern League, melyben megegyeztek, hogy nem repülnek rá egymás játékosaira azok kontraktusainak lejárta után sem. A megállapodás szerint az NL és az AA azon játékosok esetén élvezte ezt a jogot, akik legalább évi 1000 dollárt kerestek, míg a Northwestern az évente 750 dollárt kereső játékosokat tarthatta meg, így kvázi kialakult a major-minor különbség. A következő években több kisliga is csatlakozott e szerződéshez, majd egy idő után összeálltak, hogy jobban érvényesíteni tudják akaratukat.
Az American Association egyébként 1891-ben megszűnt és olyan csapatok nyergeltek át a National League-re, mint pl. a Cincinnati Red Stockings (a Reds elődje), a Pittsburgh Alleghenys (a Pirates elődje), a Brooklyn Grays (a Los Angeles Dodgers elődje) vagy a St. Louis Browns (a Cardinals elődje).
De addigra már a Western League számított az NL legnagyobb, kalóz riválisának, és vezetője, Bancroft Johnson 1900-ban átnevezte a ligáját American League-re és megpróbálta átcsábítani a fizetésükkel vagy a National League légkörével elégedetlen játékosokat (hogy miért is voltak elégedetlenek, arról a podcast 18. adásában beszéltünk). A vita elfajulásától tartva a különböző kisligák vezetői, Patrick T. Powers vezetésével 1901 szeptemberében megalakították a National Association of Professional Baseball Leagues (NAPBL) nevű szervezetet, a mai Minor League of Baseball elődjét. 1903-ban végül kiegyezett egymással a National- és az American League, az NAPBL a tárgyalások végén szintén részt vett a folyamatban. Lefektették az alapszabályokat, pl. hogy kompenzáció jár az NAPBL csapatoknak a tőlük szerződtetett játékosokért, honorálva a játékos fejlődésébe ölt pénzt és energiát; nem mellesleg az első World Series-t is megrendezték.
Az NAPBL csapatok egyébként nem voltak rákényszerítve, hogy eladják játékosaikat az NL vagy AL együtteseinek, de a tranzakciókért befolyó pénz természetesen nagy szeletét tette ki a minor csapatok költségvetésének. Utóbbi gárdák egyébként teljes mértékben függetlenek voltak, saját tulajdonossal, saját stadionnal, stb., és a „minor” kifejezést egészen az 1930-as évekig nem is nagyon használták rájuk. Ekkor hozták létre a mai értelemben véve első farm-rendszert, és a gazdasági világválság rákényszerítette a kisligás csapatokat, hogy ezt az utat válasszák. Gyakorlatilag ekkorra alakult ki a kisligák rendszere, a gazdasági érdekek úgy diktálták, hogy az addig független csapatok egy-egy MLB együttes alá kerüljenek.
Ez persze nem jelent állandó kapcsolatot, az MLB együttesek, ha valamiért nem elégedettek a partnerséggel (létesítmény állapota, az anyacsapattól való távolság, stb.), szerződést köthetnek másik kisligás együttessel is. Ugyanis a kisligás klubokat a legtöbb esetben az MLB csapat főnökétől független tulajdonosi kör irányítja, csak az előbb említett szerződés hozza létre a kapcsolatot közöttük. Persze azért van rá példa, hogy az MLB csapat a minor csapat tulajdonosa, pl. a Springfield Cardinals a St. Louis Cardinals fennhatósága alá tartozik. A legtöbb költséget persze az anyacsapat állja, de a kisligás tulajnak is be kell szállnia, meghatározott feladatokra ő biztosítja a forrásokat.
Az azóta eltelt idő alatt sok változáson átesett a rendszer, kibővült (az 1950-es években pl. 59 liga működött 438 együttessel), majd lecsökkent a csapatok száma, vagy változott a különböző alsóbb ligák elnevezése. Az 1963-as nagy átalakítás után egészen 2020 szeptemberig az alábbi szintek adták az MLB alatti baseball-ligák hálózatát: Triple-A (AAA), Double-A (AA), Single-A, azon belül: Class A-Advanced (High-A), Class-A (Low-A), Class A Short Season, valamint a Rookie (újonc) ligák. Utóbbi, újonc ligák közé tartoztak pl. a nemzetközi nyári ligák, mint a Dominican Summer League, azaz dominikai nyári liga. Ezek közül a Triple-A, Double A, a High- és Low-A voltak teljes szezonos bajnokságok, ezen szintek alatt a júniusi Draft után indult be az élet.
(Ha valakit érdekel, hogyan zajlik az MLB Draft, annak ajánlom 2015 májusában írt cikkemet, de azóta már persze történtek változások a folyamatokban.)
Átalakítás
A 2020-as szezon a koronavírus miatt teljesen elmaradt, de már a járvány kitörése előtt lehetett tudni, hogy az ősztől nagy változások mennek majd végbe. Az MLB teljesen a fennhatósága alá vonta a kisligákat, és csapatonként 4 együttesben (összesen 120 db) maximalizálta a létszámot. Ez azt jelentette, hogy 40, már évek óta a minor-ban vitézkedő csapat veszítette el – kis túlzással - egyik napról a másikra az MLB partnere által nyújtott biztonságot (a Staten Island Yankees perrel fenyegette a New York Yankees-t és az MLB-t is, mondván nekik más lett ígérve).
Megmaradtak a Triple-A, a Double-A, a High és Low-A ligák, (+ az MLB által tulajdonolt rookie ligák Arizonában és a Mexikói-öbölnél), melyekbe eddig más független bajnokságban induló együttesek is átjöttek (3 db – St. Paul Saints, Sugar Land Skeeters, Somerset Patriots), kiváltva a már régóta a kisligákban szereplő, de tagságukat az átalakításoknak köszönhetően elvesztő csapatok haragját. Bár ez a harag leginkább az MLB vezetősége felé irányul, akik azzal védekeznek, hogy az új rendszer optimálisabb utazási előírásokat és jobb munkakörülményeket biztosít a liga játékosai számára. Merthogy az átalakításokat érő támadásokon kívül, vagy mellett egy per is folyamatban van az MLB és a kisligás játékosok egy csoportja között. A nagyon alacsony, konkrétan minimálbér alatti bérezés miatt több játékos is pert indított, mely keretében októberben döntés született, hogy az érintett felek csoportos keresetben is támadhatják a ligát, így több esélyük van valamit elérni. Az MLB fogadkozott, hogy az átalakítás ennek a régóta égető problémának is véget vet.
Meg kell jegyezni, az MLB tesz arról, hogy a liga nélkül maradt csapatokat valahogy kárpótolja, létrehozták pl. a Draft League-et, ahol a júliusra áthelyezett, 40 helyett 20 körös börzén választható játékosok, az esemény előtt, 68 mérkőzéses bajnokságban küzdenek majd meg egymással. A mezőnyt adó 6 csapat mindegyike egy-egy kisligában szerepelt az átalakítás előtt. De az egyik Rookie liga is a jövő reménységeinek bemutatását szolgálja majd: az Appalachian League idéntől az egyetemi első- és másodévesek nyári ligájává alakul át.
Fentieken kívül az MLB partnerségi megállapodást kötött több független bajnoksággal is, az Atlantic League-gel, a Pioneer League-gel, a 2005-ben felélesztett American Association-nel, valamint a Frontier League-gel. A kapcsolat többek között lehetővé teszi, hogy az MLB klubok könnyedebben szerezzenek meg saját utánpótlásukba egy-egy, a független ligákban remeklő játékost, de a bajnokságok remek lehetőséget nyújtanak arra is, hogy a liga itt is kísérletezzen a játékszabályok alakításával.
És végül, ahogy az lenni szokott a „táblacsere” is megtörtént, azaz a korábbi minor ligák is át lettek nevezve, pl. az Ütők Mekkájának számító Triple-A Pacific Coast League (PCL) idén már Triple-A West néven fog futni.
Szabályváltozások tesztelése
Az MLB részben már eddig is egyfajta tesztpályaként kezelte a kisligákat, de idén, főleg miután saját fennhatósága alá hajtotta őket, igen komoly szabályváltoztatásokat fog tesztelni. Ezeket azért próbálgatja a liga, mert a vezetőség szerint a közvéleménynek nem tetszik, unalmasnak találja a 3 kimenetelű játékot, azaz, hogy egy ütéshez állás vagy hazafutással, vagy sétával, vagy strikeout-tal ér véget. Ezen hangok szerint kevés a játékba hozott labda, kevés a bázislopás, az ütők gondolkodása eltolódott a mindent vagy semmit irányába. A sok hazafutás jól fizet, szabadügynökként csinos összeget lehet zsebre tenni egy kerek home run mutatóval, az MLB kollektív ütőátlaga már legalább egy évtizede esik. Ez ellen próbálnak kitalálni valamit, hogy vonzóbbá tegyék a sportot a következő generáció számára. Persze erről hosszas vitát lehetne folytatni, de ahogy bármely szolgáltatónál, itt is a következő lehetséges ügyfél/néző számít igazán, a már meglévőkre - véleményem szerint - kevesebb figyelmet fordítanak.
Pro- és kontra érveket fel lehet hozni minden szabályváltoztatással kapcsolatban.
- Ha a tulajok – némi túlzással - nem csak egy bizonyos képességet fizetnének meg, akkor a játékosok hozzáállása sem feltétlenül tolódott volna abba az irányba;
- ha a liga nem babrálta volna meg a labdákat a könnyebben üthető hazafutások és a jobb nézettség érdekében, akkor lehet, hogy többet kerülne játékba a laszti;
- a sor sokáig folytatható, de fenti két példa mellett persze nyilvánvaló, hogy a bázislopások szinte megszűntek létezni és a strikeout-ok (azaz az ütők játékba hozott labda nélküli kiejtése) száma is az egekben van, így a tenni akarásra, a semleges, a baseball-lal csak ismerkedő nézők bevonása felé irányuló törekvésekre szükség van.
Azt majd meglátjuk, hogy sikerül-e az elkötelezett rajongók és a sporttal nem túl szoros barátságban lévők igényeinek középpontját megtalálni, de ezért tesznek sokan sok pénzt zsebre a New York-i főhadiszálláson.
Nézzük hát, hogy ligánként milyen újdonságokra kell idén figyelni, de két dolgot fontos leszögezni.
- egyelőre semmi garancia nincs arra, hogy ezekből bármelyiket is átemelik majd az MLB-be;
- adott előírás csak adott ligában érvényes (kivéve Low-A, ahol két vonatkozó szabályváltozás is van egy-egy divízióban), tehát a minor-rendszer alsóbb szintű csapatainak is csak a rájuk vonatkozó újítást kell befogadni
Triple-A: kicsivel nagyobb és kevésbé csúszós felületű bázisok, amelynek célja a bázisok körüli sérülések (véletlen talpalások, lábra lépések stb.) csökkentése és a bázislopások könnyítése/ösztönzése (csak az egyes, kettes, hármas bázisok mérete változik). Sok esetben a catcher által dobott labda és a futó becsúszó testrésze szinte egyszerre érnek a bázisra, a 3 inch-csel (kb. 7,5 cm) szélesebb bázisok több sikeres lopást és nagyobb vállalkozó kedvet jelenthetnek majd.
Double-A: mind a négy infielder-nek a pálya salakos részén kell tartózkodnia – ezzel lehetetlenítik el az eltolt védekezés azon extrém formáját, amikor az egyik belső védő a kettes és egyes bázis között, de már a füvön helyezkedik ütés előtt. A szezon második felében egyébként akár azt is bevezethetik, hogy a kettes bázis két oldalán két-két védőnek kell helyezkednie, ezzel gyakorlatilag megtiltva az eltolt védekezést (shift).
High-A: pickoff dobás előtt a dobóknak le kell lépniük a dobódomb gumijáról – ezzel is elősegítve a lopáson gondolkodó futó dolgát.
Low-A: ütéshez állásonként maximum két pickoff dobás lehet, a harmadiknak kiejtést kell eredményeznie, de ha ez nem jön össze, akkor balk-ot, érvénytelen dobómozdulatot ítél a bíró és a futók egy bázist haladhatnak előre – ezzel segítik a bázisfutót, valamint egyidejűleg gyorsítani kívánják a játékot.
Low-A nyugati csoport: 15 másodperces dobóóra – a dobónak 15 másodperce van két dobás között, a cél a játékgyorsítás és a meccs teljes időtartamának csökkentése (egy ideje már tesztelés alatt van ez a rendszer, de most először csökkentik le 15 másodpercre).
Low-A délkeleti csoport: robot bírók használata, automatikus strike-zóna megítélés. Bár lesz még hús-vér bíró a plate mögött, de a rendszer fogja továbbítani neki, hogy strike-ot vagy ball-t mondjon.
Független ligák
Nem csak a szigorúan vett minor-rendszerben, hanem a partner független ligákban is vannak szabálymódosítások, amelyeket az idei évtől tesztel a liga. Igazából az Atlantic League már néhány éve az MLB kísérleti laborja, a robot-bíráskodást, az eltolt védekezés korlátozását, vagy a dobó-órát itt is tesztelték már, de itt vezették be először azt a rendelkezést is, hogy egy dobójátékos minimum 3 ütőnek kell, hogy dobjon. Utóbbi változtatást azóta már az MLB is átvette.
Idén két újdonságot vezetnek be: a bajnokság második felében egy lábbal (kb. 30 centivel) hátrébb helyezik a dobódombot a home plate-től, ezzel próbálva egy pár ezredmásodperccel több gondolkodási időt biztosítva segíteni az ütők dolgát (a Ringer-en Ben Linbergh írt erről kiváló cikket, amelyben kutatásokkal, statisztikákkal, tényekkel támasztotta alá, mennyiben segítheti ez az ütők - és a nézők - dolgát). A másik változás a DH, azaz kijelölt ütő szabály átalakítása; amikor leszedik a kezdődobót, akkor a DH-t is elveszti a csapat. Ezért Double Hook-nak is nevezik ezt a szabályt, hiszen a dobó mellett a kijelölt ütőnek is kampó aznapra.
De a legérdekesebb változtatást valószínűleg a Pioneer League, egy másik független liga találta ki. Ők extra inning, azaz hosszabbítás helyett Home Run Derby-t (szétütést) rendeznek majd a döntetlenre álló mérkőzések eldöntésére. Mindkét csapat kijelölhet egy ütőt, akik 5-5 dobást kapnak. Aki több hazafutást vág, az nyert. Amennyiben ezután is döntetlen az állás, másik két játékos és 5-5 dobás következik, mindaddig, míg dűlőre nem jutnak a felek.
A kissé szokatlan megoldás mögött viszont egészen elfogadható érvek húzódnak: a hosszú ideig elnyúló mérkőzések megemelik az áramszámlák és a személyzet bérének összegét, valamint komolyan megtizedelik a profi, de azért annyira nem profi csapatok dobóállományát. Elég nehéz egy-egy elhagyatottabb országrész csapatának hirtelen a liga szintjét azért még megütő dobójátékost előkerítenie egy olyan mérkőzés után, ahol a rendelkezésre álló dobók nagy részét „elhasználták”.
Mikor kezdődik a Show előtti Show?
Május 4-én, kedden indul az összes liga, a csapatok pedig 6 meccses szériákat játszanak majd egymással. A hétfői napokon hagyományosan nincsenek meccsek.
Copa de la Diversión
Visszatér a latinó, spanyolajkú közösséget ünneplő kezdeményezés is, amely nevével ellentétben nem egy külön kupa, hanem egyes kijelölt alapszakasz meccsek tartoznak majd a Copa keretébe, ahol spanyolos csapatnevekkel és külön ezekre az alkalmakra tervezett mezekben, sapkákban lépnek majd pályára a csapatok. Idén 76 együttes vesz részt a Copa küzdelmeiben.
Az összes résztvevőt nem sorolom fel, csak a kedvenc csapatneveimet mutatom be: Medusas de Jersey Shore, Cocos Locos de Rochester, Chupacabras de Round Rock, Cinco Estaciones de Cedar Rapids, Fenómenos Enmascarados del Valle de Hudson és a totális nyerő, Perros Calientes de Akron, azaz az Akron-i Hot Dogok.
De a Copa mellett más, őrült tematikus napokkal is találkozhattunk a minor ligákban: Star Wars Nap, Bark in the Park mezek az El Paso Chihuahuas-tól (lásd borítókép), Space Jam Night, stb. stb.
Kikre érdemes figyelni?
Az MLB 100 legnagyobb ígéretére, természetesen. Az első számú prospect, Wander Franco Triple-A-ben, míg a "másodpilóta" Adley Rutschman Double-A-ben indítja az idei idényt.
De miért fontos a minor liga?
A kisligák rendszere természetesen legfőképp a fiatal játékosok fejlődése miatt fontos, de ugyanúgy feltűnnek az MLB-ben már bemutatkozott, ott már bizonyított spílerek is, amennyiben hosszabb sérülésből visszatérve fel akarják venni a ritmust. Ám az egész körítés még megőrzött egy kicsit abból az időből, amikor még nem minden a pénzről szólt. Persze már a kisligákban is fő az üzlet, de azért pl. Iowa állam közepén egy kellemes nyári péntek estén, sörrel és hot-doggal leülni, megnézni egy mérkőzést mégiscsak az Americana életérzés maga. És közben lehet, hogy a jövő egyik nagy sztárját láthatjuk a pályán.
A szintek közül egyébként a Double-A a vízválasztó, aki ott jól teljesít, akár a Triple-A-t átlépve is bekerülhet az MLB-be, aki viszont nem ugorja meg ezt a szintet, vagy visszaküldik High-A-be, az jó eséllyel sosem lesz meghatározó MLB játékos.
Még egy fontos dolog a kisligákról: a játékosok, az MLB debütáláskor égetik el első opciójukat (a háromból, vagy bizonyos esetekben négyből). Ez az opció engedi meg a csapatvezetőknek, hogy az érintett játékosokat szabadon mozgassák (küldjék le-hívják vissza) a kisliga és az MLB között, ezzel úgy szabadítva fel helyet az MLB keretben, hogy a kisligába küldött játékos házon belül maradjon. Egy éven belül akárhányszor taxiztatható (azaz leküldhető-felhívható) egy játékos, csak egy opciós esztendőtől kell megválni. Viszont a leküldés-felhívás között minimum 10 napnak el kell telnie (kivéve sérülés esetén, akkor azonnal is visszahívható a játékos). Ez a fajta bánásmód, legfőképp a cseredobókra jellemző: amikor kell egy friss kar a bullpen-be, a minorból felhívnak egy opciós játékost, akit bármikor visszaküldhetnek, amennyiben az alap cseredobók kipihenték magukat. De olykor a legnagyobb reménységek is így szagolnak bele először a légkörbe; nincs is jobb, mint egy régóta várt dobótehetség bemutatkozásáról értesülni, hogy aztán egy mérkőzés után küldjék is vissza kisligába tovább gyakorolni.
Amennyiben elfogytak az opciós évek, egy játékost csak úgy lehet kitenni az MLB keretből, ha előbb „átküldik” a waiver-en, ahol más csapatok is hozzájuthatnak játékjogához. A téli átigazolási szezonban nem egyszer előfordul, hogy egy MLB-ben megragadni nem tudó, de azért egész jónak tartott játékos a tél során 4-5-ször vált csapatot, mindannyiszor az előbb említett waiver-listáról lehívva.
Őket kissé gúnyosan Quad-A, vagy AAAA játékosoknak nevezik. Az érintett a Triple-A-ben már bizonyított, ám az MLB-ben sehogyan sem jöttek össze a használható statisztikák, így a népnyelv külön kasztot kreált nekik.
És persze mindig van egy-egy olyan játékos, akik sosem adta fel álmait, ennek köszönhetően, hosszú, nagyon hosszú idő után végre sikerült beverekednie, vagy újra beverekednie – még ha csak nagyon rövid ideig is - magát az MLB-keretbe. Ebből a szempontból az egyik legismertebb név Cody Decker volt (lásd a borítóképen), aki 7 évig keserítette meg a kisligás dobók életét, mire 761 mérkőzés után a San Diego Padres felhívta a nagycsapathoz. De egészen friss példa Sean Kazmar Jr. esete is, aki 2008-ban szintén a Padres színeiben mutatkozhatott be a nagyok között, majd kisligába küldése után 13 évet kellett várnia, mire idén, az Atlanta Braves mezében újra MLB-gyepet taposhatott cipője.
A kisligák még az MLB-nél is kalandosabb képződmények.
(A képek forrása: texasmonthly.com, baseballhall.org, baseballamerica.com, baseballprospectus.com, nytimes.com, milb.com, mlb.com)
